Vallomás a szerelemhez

Kollár Kornélia

Édes Drága Szerelem!
Olyan kincs vagy,
Amit az ember igazán csak egyszer kaphat.
Szeretet a kistestvéred,
Szép ő is, de nem úgy, mint Te.

Izzó, érzékeny varázslatos lényed Hatalmasabb, mint bármilyen szeretet.
Őszinte, elsöprő és tüzes,
Ilyet életében egyszer érezhet az ember.

Megvallom neked,
Egész életemben kerestelek.
Mikor azt hittem, megleltelek,
Sajnos újra csalódnom kellett.

Azt hittem, könnyebben megtalállak,
De nagyon sokat vártalak.
Sokszor fogtam mellé,
Az élet rossz embert rendelt mellém.

Rád vágyom csakis, semmi másra,
Sem hasonlóra, sem utánzatra.
Mindent elsöprő érzelemre,
Olyanra, amilyen csak Te lehetsz.

Kérlek, mondd, hol talállak,
Azt érzem, negyven fele, egyre távolabb.
Van esélyem Veled találkozni?
Vagy már egyedül fogok maradni?

Milyen emberben rejtőztél el?
Milyen férfiben keresselek?
Szőkében? Barnában?
Alacsonyban vagy langalétában?

Miért adsz fel rejtvényt?
Nem érdemeltelek ki?
Gyere, kérlek, ne késlekedj,
Mutasd meg mindent elsöprő erődet.

Kicsit félek tőled,
Tűzes vagy, olyan, aki szinte éget.
Erőt adsz és felvidítasz,
A gyomromba pillangókat raksz.

Oh, szerelem, szerelem...
Ne kerülj tovább engem!
Add meg magad, gyere közel,
Ölelésed világot söpör el.

Várlak Téged, várlak nagyon.
Negyven éve csak rád vágyom.
Igaza van nagyapámnak,
Megmondata, mikor kislány voltam.

Édes Drága Kislánykám,
Az a Te nagy bánatod:
Szerelmes vagy a szerelembe,
Ezért nem találod a párod!