Emlékeim tornácán

Emlékeim tornácán üldögélek,
néhány pillanat integet, majd némán elköszön,
Lehulló rózsaszirmok siratják,
a parkban tán meg sem történt csóközönt.

Vidám gerlepár turbékol a fák ágai közt.
Tovatűnő fiatalságom idején eggyé olvadt
a napfény,
minden halk sóhaj és a remény,
mely szívünk titkos kertjében virágot fakasztott szerelmünk kezdetén.

Szirmai kinyíltak, esőként örömkönnyek hulltak rá,
a szél most lágyan simogatja az emlékek fátylát,
mikor a nap lassan alámerül az alkonyat tengerébe,
újra átjár az érzés, amikor elvesztem szerelmes tekintetében.

A kerti padon ücsörgő árnyak között visszhangzik huncut nevetésünk,
és a csillagok a tanúi, hogy ez volt a legszebb tévedésünk.
Visszanézve már nem fá,j
hogy véget ért álomnak tűnő létezésünk,
Mert mit adhattunk egymásnak,
több mint amit képzeltünk.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.