A csend mögött

A csend mögött sokszor ott a néma kiáltás,
A csend mögött a vitából való kiszállás.
A csend mögött sokszor íratlan szavak sírnak,
A csend mögött a hangok nagy jelentőséggel bírnak.

Némaságnak sokszor a szava szent,
Némaságában az ember sokszor elmereng.
Némaságban megszólalnak múltunk emlékei,
Némaságban egyre nehezebbek lelkünk terhei.

Szótlanságban az érzések el vannak temetve,
Szótlanságban a lelkek néha meg vannak lepve.
Szótlanságban van, hogy a reménytelenre vágyunk epedve,
Szótlanságban van, hogy az embernek nincs semmihez kedve.

Hallgatásban ott van a mindenbe beleegyezés,
Hallgatásban van, hogy egy árva szó túl kevés,
Hallgatásban ott van a másikkal való együttérzés,
Hallgatásban talán a szemek tükrözik az érzést.

De mikor megszólal a némának tűnő tekintet,
Minden érzés, mely addig lelkünkben keringett,
Utat talál végre és felszínre tör halkan,
Mint hajnal fénye egy sötét alkonyatban.

Szavak nélkül is megértjük, mit érez a másik,
A csend hordozza a dallamot, mit a szívünk játszik.
Sokszor ami igaz, az mindig a hangos szó,
Néha a csend az, mi mindennél beszédesebb s jó.

A csend is megszűnik, de a szó által,
hanem végre a némaság is beszél a csendnek szavával.
S a megértés lesz az a halk üzenet,
mely mindent elmond, amit kimondani nem lehet.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.