JAJDULÓ IDŐ-HÉZAGOK KOCKÁK MÉLYÉN

Mozdulatlanságok látszólagos kockáiban tétován álldogálva az ember hiába is akarna, nem bírhat az Idő hézagjaival, az ürességet benövőkkel, a meztelenné lett törtető „ha kell, ha nem” percekkel, kezek árvaságát is egyre nehezebb értelmezve megtanulni; mintha mindenki vízszintesen árral szemben úszna, de nincs hova megérkezzen elhagyottan. Tört arcvonásokkal, elejtett zsebkendőkkel, világegyetem-tudással most senki sem akarhat bajlódni, Sorsok kockaugrásai hiába is látszanak egy-egy játszma kapcsán, ha már nem is a játék a cél – de a köztes győzelem. Manipulálható gondolat-kombinációkat ritkán fejthet meg egy-egy példás tudós koponya.

A megfogadott ígéreteknek sem lehet immár se füle, se farka; alantos zeg-zúg titkos kötelékek is hamar elszakítják már magukat, ha instabil kötélpályákon szükséges, hogy egyensúlyozzék a billegő bizalom. Saját lelki árulások számolják fel a mihaszna embert éppen úgy, akár a rendeseket, kerítések közt a lázadás, eszme, vagy szabad akarat már hiába is oltogatna, lobbanthatna fénylő lángokat. Mert vétkek törmelékei egyre inkább lassabban hullnak kutak mélységire, melyek a lélekben rakják fészkeiket.

Jajduló kavicsok, kövek közt félúton egyre kevésbé találtatni igazibb, nemesebb drágaköveket, melyek felbecsülhetetlenné válnak, mert az ember ki nem.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.