Lelkével mégis lát
Norbert Farkas
Elsőre koránt-
sem szembetűnő, hiszen
mindene megvan
Bundája akár
fehér lapra írt arany
verssorok, vagy mint
krémet fedő kávé a
tiramisu tetején
Holdkőkék szeme
élénk ragyogása a
világ nyolcadik
csodája, egy hibája
csak, hogy nem láthat vele
zöldellő gyepet
pipacs fedte réteket
lepkét, hegyeket,
fákat, madárkákat ő
meg nem csodálhat; mégis
Élni, szeretni
akarás fáklyája ég
benne, úgy ahogy
senki másban. Ahogy ő
szimatol és csóvál, sőt
Minden rezdülés,
lépés, melyet csak megtesz
megmutatja ezt
S tudja jól azt,
hogy szaglása, hallása
társaiénál
sokkal erősebb lehet,
Sőt van melyet szinte csak
ő egyedül tud.
Szemével nem lát ugyan
de lelke érez.
Azon keresztül mégis
lát, épp csak el nem mondja
ki vagy. Hűséget
szeretetet ad hűség
és szeretet fe-
jében, egészen síron
túli végtelenségben
Főleg annak, ki
„hibája ellenére,”
őt választja ki
társul sok „tökéletes,”
fajtársával szemben is
Örökké hálás lesz
(Készült a vak és gyengénlátó kutyák világnapja alkalmából)
sem szembetűnő, hiszen
mindene megvan
Bundája akár
fehér lapra írt arany
verssorok, vagy mint
krémet fedő kávé a
tiramisu tetején
Holdkőkék szeme
élénk ragyogása a
világ nyolcadik
csodája, egy hibája
csak, hogy nem láthat vele
zöldellő gyepet
pipacs fedte réteket
lepkét, hegyeket,
fákat, madárkákat ő
meg nem csodálhat; mégis
Élni, szeretni
akarás fáklyája ég
benne, úgy ahogy
senki másban. Ahogy ő
szimatol és csóvál, sőt
Minden rezdülés,
lépés, melyet csak megtesz
megmutatja ezt
S tudja jól azt,
hogy szaglása, hallása
társaiénál
sokkal erősebb lehet,
Sőt van melyet szinte csak
ő egyedül tud.
Szemével nem lát ugyan
de lelke érez.
Azon keresztül mégis
lát, épp csak el nem mondja
ki vagy. Hűséget
szeretetet ad hűség
és szeretet fe-
jében, egészen síron
túli végtelenségben
Főleg annak, ki
„hibája ellenére,”
őt választja ki
társul sok „tökéletes,”
fajtársával szemben is
Örökké hálás lesz
(Készült a vak és gyengénlátó kutyák világnapja alkalmából)
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a vershez!
További hasonló versek az Állatok témájú versek közül: