Még fülemben cseng nevetésed dallama, De a csend ma is úgy beszél, mintha hallana. Felidézem hangod, az emlékek fala rám omlik, A köztünk lévő kötelék bárhogy feszítem, nem bomlik.Tovább olvasom…
Szorító lélegzet, lüktető érzések, Túl fullasztó lett a magány. Gyakran kísértenek meg a rémképek, Néha rossz útra vitt a vágány.Tovább olvasom…
Tél van. Sötét fekete égbolt. Korán bealkonyul. Sötét, fekete égbolt, egyetlen csillag se gyúl.Tovább olvasom…
Most a fekete fellegek földig érnek, mint hajat a sapka, teljesen befednek. A mennydörgések falakat remegtetnek, benne cikkcakkban villámok keringenek.Tovább olvasom…
A kitaszított, cserbenhagyott káosz – félő –, még egyszer már ritkán akarhat élet-egésszé rendeződni. Óvópincék vagy légó-bunkerekTovább olvasom…
Alkonyban jár a világ, Gőgöt uralja Sátán, Pusztulás a Föld hátán, Romok, romok, csak romok.Tovább olvasom…
Ó ember, ki kötélen táncolsz, harcol érted a jó és a rossz. De Te fogod eldönteni hova, melyik oldal, ahova fordulsz.Tovább olvasom…
Már mindenki szíve kifosztott kincsesház kell, hogy legyen?! Előre nyújtják nyomorgó kezeiket:Tovább olvasom…