A csésze ami kihűlt

Volt egyszer egy csésze az asztalon.
Reggel még meleg volt benne a tea, gőz szállt fel belőle.
Az ember nem sietett meginni.
Nem felejtette el – csak hagyta ott.
Ahogy telt az idő, a tea kihűlt.
Nem lett rossz.
Csak más lett.
Délután az ember újra megfogta a csészét.
A porcelán hűvös volt, nyugtató.
Belekortyolt.
Nem melengetett, hanem megnyugtatott.
Az ember rájött:
nem minden dolog akkor adja, amikor elkészül.
Van, ami akkor, amikor lecsendesedik.
A csésze ott maradt az asztalon.
Nem kérte, hogy újratöltsék.
Elég volt, ami benne volt.
És az ember estére már nem hiányt érzett,
hanem teljességet.
​​