A láda ami nem volt tele

Volt egyszer egy láda a szoba sarkában.
Nem volt üres, de nem is volt tele.
Az ember néha kinyitotta, néha csak ránézett.
Nem tartott benne kincseket, csak apró dolgokat:
egy gombot, egy levelet, egy emléket, ami már nem fájt.
Egy napon az ember leült a láda mellé.
Nem pakolt, nem rendezett.
Csak ott volt.
A láda csendben maradt.
Nem kérte, hogy töltsék meg.
Nem félt attól, ami hiányzott.
Az ember megértette:
nem mindent kell összegyűjteni,
nem mindent kell megőrizni.
Van, ami attól értékes,
hogy marad benne hely.
A láda visszakerült a sarokba.
Nem lett könnyebb.
De tágasabb lett körülötte a szoba.
És az ember este úgy feküdt le,
hogy nem vitt magával mindent –
csak azt, ami elfért.