Az Árnyék: A néma kísérő

Sosem néz vissza, mégis pontosan tudja, merre tartok. Az aszfalton megnyúló sötét alak nem ellenség, és nem is teher. Ő az emlékeztető: ahol fény van, ott jelenlét is van. Néha, amikor a nap a delelőre hág, egészen összezsugorodik, mintha a sarkamba akarna bújni védelemért. Máskor, alkonyatkor, hatalmasra nő, megelőzve engem az úton. Az árnyékom a múltam, a hibáim és a vágyaim sűrítménye. Nem válhatok le róla, hiszen ő tesz térbelivé. Együtt haladunk az ismeretlen felé; én a látható lépéseket teszem meg, ő pedig csendben simítja el előttem a sötétséget.