Varázslatos Város 1: Újból minden a régi

A hét elején költöztünk ide. Varázslatos hely, minden olyan, mintha mesékben lennék. Egy átutazónak olyan, mint a többi város. Ha viszont megállnak, minden megváltozik.
Minden embernek van egy különleges képessége. A boltok és a házak megváltoznak. Az iskolában nem azt tanulják, amit világszerte mindenhol, hanem a varázs erejüket fejlesztik. Vagyis régen ilyen volt. Anya itt élt kiskorában, már akkor sem volt sok varázslat.
Ma megyek először iskolába. Izgulok, hisz nem tudom, milyen lesz. A kezemet tördelve léptem be az ajtón. Kedves Anikó, az osztályfőnököm, rögtön bevezetett a terembe. Bemutatott mindenkit és engem is a többieknek.
– Az új diákok – magyarázta nekem – először csak figyelnek. Ugyanis itt mindenki a saját szakmáját tanulja. Ki fogod választani, hogy mi leszel, ha nagy leszel. Persze vannak olyan tantárgyak, amit az osztállyal tanulsz. De a saját tempódban haladsz majd.
Megmutatta, hol fogok ülni, aztán kezdte az órát. A padomon egy boríték várt, azt hittem, hogy a tanárnő rakta oda. Mikor kinyitottam, ez állt benne:

Egy szabad délután
Várlak a fagyizóba.
Ne szólj senkinek
És egyedül gyere!
Kamilla te egy különleges lány
vagy ezért fontos ez a találkozó.

Üdvözlettel: a Jótevő


Kicsit fura egy levél. Miért lennék különleges, hiszen ugyanolyan vagyok, mint a többiek. Mégis úgy érzem, el kell mennem oda. Iskola után rögtön mentem a fagyizóba. Amikor bementem, nem láttam senkit, egy pillanatra azt hittem, átverés az egész. Mögülem megszólalt valaki:
– Hát itt vagy, bíztam benne, hogy még ma eljössz. – az osztálytársam, Ágoston volt
– Mit szeretnél tőlem?
– Gyere velem, itt túl sokan vagyunk.
– De itt nincs senki. – értetlenkedtem
– Azt csak hiszed.
Bementünk a hátsó szobába.
– Ő itt a fagyiárus, Szívdobbanás Márta.
– Márta, elhoztam Szélhang Kamillát. – kommentált Mártinak – Ja igen, Márta vak.
– Sajnálom.
– Ne sajnálj! Inkább mesélek valamit.
Leültünk, és már kezdte is.
– Régen itt mindenki tudott varázsolni. Sokkal szebb és különlegesebb volt a város. Egy átok van Tündérárkon.
– Nem is mesélte anya.
– Azért, mert nem sokan tudnak róla.
– És te honnan tudod? – kérdeztem
– Rajtam keresztül szól az átok.
– Mi? De te fiatal vagy!
– Csak te gondolod így, éppen 125 éves vagyok.
– Milyen fiatalosan tartod magad. – viccelődtem
– Igen, jobb lesz, ha elmesélem. – mondta
Mikor befejezte, indulnom kellett, már későre járt. Amint betettem a lábamat az ajtón, anya kérdezte is, hogy hol jártam. Elmeséltem, kinél voltam, de azt nem, hogy miről beszéltünk, aztán a sulis dolgokat elmondtam.
Másnap korán keltem, gyorsan összeszedtem magam, és már indultam is az iskolába. Anikó néni várt rám.
– Sikerült már választanod, vagy nézelődsz még egy kicsit.
– Kiskorom óta állatorvos szeretnék lenni.
– Akkor gyere, megmutatom a te emberedet. Állatárny Ákosék régen állattá tudtak változni, ő lesz a tanárod.
Bementem hozzá, és beszélgettünk. Órák után Ágostonnal mentem fagyizóba. Amikor hátramentünk, Márta nem volt ott, oldalról jött.
– Hoztam fagylaltot nektek, tessék. – megfogtuk a tölcséreket
– Milyen ízű? – tettem fel a kérdést
– A tiéd feltehetően kicsit savanyú, de lesz benne édes is. Savanyú, mert nem tudod, mi ez a dolog veled kapcsolatban. Édes, mert örülsz annak, hogy ide költöztetek, és állatorvosnak tanulhatsz.
– Pontosan, citrom és csokoládé.
– Tudom, hogy jól mondtam, ugyanis ez a szuperképességem. – vigyorgott
– Mihez és miért kellek én?
– Nem mondhatok el most sok mindent. Ha bármi furcsát észlelsz magaddal kapcsolatban, azonnal szólj! A szüleidnek se mondj semmit, ameddig nem szólok!
Kicsit megijedtem, de elfogadtam.
– Az átok feloldásához lehet közöd, de ez még nem biztos. – folytatta
– Most mennem kell, nem akarok elkésni otthonról.
Egész este ezen agyaltam, de csak kérdések jöttek:
• Miért pont én?
• Hogyan?
• Miféle különös dolog?
• Mikor?
• Miért nem mondhatom el senkinek?
Két héten keresztül gondolkodtam ezen a dolgon. Épp a szakmámat tanultam, az volt a feladat, hogy mondjam meg, mi a baja a kutyának. Nem kellett megvizsgálnom, pontosan értettem, mit mond. Megijedtem, hirtelen csak annyit tudtam, hogy rosszul vagyok. Kiengedett, de nem mentem vissza az órára. Megvártam az utolsó óra végét, után rögtön futottam Mártihoz. Rögtön hátramentem, és már beszéltem is.
– Már tudom, mire gondoltál! – kiáltottam
– Csendesebben! Különben is a köszönés hol marad?
– Jajj, bocsánat, szia.
– Szia! Sok mindenre gondoltam, szűkítsd le a kört, kérlek.
– A dolog, amiről szólnom kell.
– Mi furcsát észleltél?
– Sziasztok! – roppant be Ágoston
– Pont jókor jössz, – mondta Márta – kezdheted, Kamilla.
– Mikor épp szakmai órám volt, egy kutyán dolgoztunk, és én értettem. Ettől nagyon megijedtem, aztán ki is kéretőztem az óráról. – elhallgattam
– Szóval érted, mit mondanak az állatok. Mi is a teljes neved? – kérdezte a fagyiárus
– Szélhang Kamilla
– Ez így nem jó – szólalt meg az osztálytársam
– Szerintem nem mondtál el mindent. – szólt ismét Márta
– Én tényleg mindent elmondtam, higgyetek nekem!
– Meglehet, de akkor te sem ismertél fel mindent.
– Fújt a szél? Őőömm... Nyitva volt az ablak?
– Igen, de nem értem, miért fontos ez.
– Ágó, Kami szerintem megvan. Kint ugatnak a kutyák. Ezt érted?
– Nem, de kellene?
– Ha úgy vesszük, akkor igen. Most is fúj a szél?
– Sajnos. – válaszoltuk
– Ágoston, nyisd ki az ablakot! Kamilla, te pedig állj az ablakba!
– Most érted? – kérdezte a fiú
– Igen, nem, vagyis nem a kutyákat.
– Akkor mit hallasz?
– Egy lány egyedül van egy fa alatt és szomorú. Azért rosszkedvű, mert el kell költözniük, de ő itt akar maradni. Olyan, mintha a közelben lenne.
– Nézzétek meg, csak úgy tudjátok leellenőrizni.
– Dehát az sok időbe telhet.
– A környéken csak egy hely van, ahol egyedül szoktak lenni az emberek.
– helyesbített Ágoston.
– Akkor induljatok, mire vártok még! Sziasztok!
– Szia! – válaszoltuk szinte egyszerre
– Most hallod? Már kint vagyunk.
– Tudom, hogy kint vagyunk. Hallom, mintha a fagyizó mögül jönne.
– Bocsánat, megszoktam, hogy Mártának mindig mondani kell. Menjünk a fához! Az épület mögött két háznyira van egy kis tisztás, és annak a szélén van az a bizonyos fa.
Mikor odaértünk, ott volt a lány. Kis totojázás után oda is mentem hozzá.
– Szia! Mi a baj? – kérdeztem tőle, mintha nem tudnám
– Szi- szia! El kell kö- ltözn- nünk. – szipogta
– Sajnálom, nekem is el kellett költöznöm. Pont úgy sírtam, mint te, én azért, mert a barátaimat nem akartam otthagyni. Te miért sírsz?
– Ugyan ezért. – közben egy zsebkendőt nyújtottam felé
– Biztosan jó lesz ott, lesznek új barátaid, és a régieket sem kell elfelejteni.
– De én akkor sem akarok elmenni!
– Ha majd az új hazátokban leszel, már máshogy fogod látni. Csodás osztálytársaim lettek, az emberek is kedvesek, és már barátaim vannak. Mielőtt ide jöttem, ugyanezt gondoltam az ottani környezetemről.
– Lehet, hogy igazad van. Köszönöm! – ez után átölelt és elment
– Na, hogy sikerült az első eset?
– Szuper volt! Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó érzés segíteni másokon.
– És ez még csak a kezdet.
– De majd más fajta problémákat is meg tudok oldani?
– Erre a választ csak te tudhatod. – majd hátat fordított és elment a fiú
Délután sokáig sétáltam, hátha meghallok valakit a szélben. Nem sok mindent hallottam, egy- két madarat vitatkozni, semmi mást. Mikor indultam volna haza, egy ismerős hangra lettem figyelmes. Elindultam a hang irányába, a fához vezetett, ahol a lány volt. Megláttam a fán Ágostont, ott ült az egyik faágon, és a szerelmi problémáiról gondolkodott. Gyorsan elbújtam egy fa mögé, de észrevett. Nem mertem előbújni, mert sokkolt az, amit hallottam.
– Kamilla, te vagy az?
– Őöö... nem
– Szélhang Kamilla, gyere elő! – nagy nehezen előbújtam – Mennyit hallottál?
– Megtaláltam a hátrányát a szupererőmnek, olyat is hallhatok, ami nem rám tartozik, illetve pont rólam szól.
– Akkor mindent... – és lesütötte a szemét
– Csak ennyit: „Úgy szeretem, de nem lehet. Ó, Kamilla, Szélhang Kamilla”
– Szuper...
A szemébe próbáltam nézni, és ismét furcsa érzés lett úrrá rajtam. Eddig nem tudtam, mi ez, mielőtt ide költöztem, sosem éreztem ilyet. Azt hiszem, megtaláltam a megoldást.
– Aranylélek Ágoston, azt hiszem, szeretlek! – a szemembe nézett
– Tényleg?
Csak bólintottam és elfutottam. Fogalmam sincs, miért tettem, talán túl sok volt az érzelem mára.
Másnap féltem attól, hogy mi lesz velünk a suliban, de meglepetésemre nem jött el. Iskola után Márta jött értem, nem sok mindent mondott, csak annyit, hogy siessünk a fagylaltozóba. Nem értettem pontosan, mi jár a fejében, mert túl sok mindenre gondolt egyszerre. Azt értettem, hogy baj van, és azt is, hogy Ágoston sincs rendben. Éppen ezért meg sem vártam, míg elkezd beszélni.
– Mi a baj? Mi van vele? Miért mondta azt, hogy nem lehet? Miért nem jött iskolába?
– Itt van.
– Hol? Láthatom? Miért nincs otthon?
– Láthatod, amint megválaszoltam a kérdéseidet. Először is ő itt lakik. Másodszor azért mondta azt, amit mondtál, mert azt hiszi, hogy a vérrokonod. Mármint ez így is lenne, ha nem örökbefogadott gyermek lenne.
– Mi történt a szüleivel?
– Autóbaleset...
– Hogyhogy te vigyázol rá?
– Mert a rokona vagyok.
– Ez azt jelenti, hogy mi is rokonok vagyunk. – csak bólintott – És pontosan ezért vagyok fontos a gonosz legyőzésében.
– Lélekfosztó Tekla tegnap elvette az erejét. Ha idősebb korban veszítik el az emberek az erejüket, akkor egy időre legyengülnek. Megesik, hogy napokig alszanak, ilyenkor az otthoni környezet kell. A hátsó szobában van, bemehetsz hozzá.
Tudtam, azért mondta, mert alszik. Bent voltam nála 10 percig, csak fogtam a kezét, nem szólaltam meg. Aztán ismét Mártival beszéltem.
– Kami, véget kell vetnünk ennek!
– Hogyan?
– Emlékszel, mit mondtam neked a gonoszról és az átokról?
– Nem.
– Akkor elmesélem még egyszer. Tehát az átok így szól:

Élj örökké,
De hunyd be szemedet.
Varázsolj örökké,
Mindenki helyett.
Az átok megtörik,
Ha a gonosz ereje elveszik.

– Ez azt jelenti, hogy el kell vennünk az erejüket.
– Pontosan. Azt tudnod kell, hogy ők is örökké élnek, de nem halhatatlanok.
– Mármint Életrabló Tivadar és Lélekfosztó Tekla? – bólintott – Kérdezhetek valamit, ami nem ide tartozik?
– Igen.
– Te pontosan kicsodám vagy?
– Az ős-ük, nagymamád az anyukád családjából. De szeretném folytatni, nincs sok időnk vissza. A hétvégén megküzdünk a városért.
Gyorsan elrepült az idő, és sok mindent átbeszéltünk.
– Nekem mennem kell!
– Jó, rendben, akkor ne felejtsd el a húgodat is elhozni. Szia!
– Rendben, akkor holnap jövünk. Szia!
Amíg hazaértem, kitaláltam, hogy mit mondok anyáéknak. Be se értem a házba, máris mentem hugi szobájába. Röviden beavattam a történtekbe, aztán rögtön a szüleimmel beszéltem.
– Anya, apa, holnap eljöhet velem Anna?
– A barátodhoz? – kérdezte apa, én bólintottam, majd egymásra néztek – Igen, de nem értem, minek.
– Elvinnénk a cukiba, tudjátok jól, hogy szereti a sütiket.
– Oké, oké, csak vigyázzatok rá.
Másnap a suli után megvártam a húgomat, és együtt mentünk oda. Amint beértünk, azonnal hátramentünk, de nem volt egyedül. Mindenesetre köszöntünk, és ők is. Majd Márta beszélni kezdett:
– Énekjáró Anna, engem Szívhang Mártának hívnak. – mutatkozott be – Lányok, ő itt Varázs Ákos, az orvos. Ne féljetek, a mi oldalunkon van, és varázsolni is tud.
Leültünk, és elkezdett mesélni.
– 100 évvel ezelőtt a sötét mágiával rendelkezők és mi barátságban éltünk. Lélekfosztó Tekla, amikor kislány volt, nagyon szeretett engem, a barátnőm volt. Az anyja utálta a családunkat, megtiltotta a lányának, hogy találkozzon velem, de mi titokban mégis megtettük. Mikor kiderült, a szüleink nagy vitát csaptak. Az egész város tudott róla, végül fajharc lett belőle.
– Mi? – szakította félbe a húgom
– Szóval régen a sötét erővel rendelkezők és mi együtt éltünk. Voltak páran, akik utálták őket, köztük a családom is. – közben egy könnycsepp gördült le az arcán – Én mindig is tudtam, hogy a rosszat is lehet jóra használni. Csatába torkollott az egész, és a végén elűztük őket. Két emberen kívül mindenki meghalt, mert nem bírták a normál életet. Tekla és Tivadar bosszút esküdtek, ha nem állítjuk meg őket, akkor nagy baj lehet belőle.
– A rontás miatt el kell vennünk az erejüket, hogy megtörjön az átok és visszaszerezzük a miénket. Jól gondolom?
– Úgy, ahogy mondod, csak hogy túl nagy az erejük a mi maroknyi csapatunkkal szemben. – felelte a doktor
– Sok lúd disznót győz, nem igaz?
– Marcsi, ez hogy jön ide?
– Nem szabad kérdéssel kérdésre válaszolni! – vágott vissza – Nem csak ti, hanem mások is visszajöttek. Tudom, tudom, most az a kérdés, hogy honnan tudjuk, kik ők. Ti elmentek a hivatalba, és megnézitek az összes lakos adatát. Az újonc velem marad, mert nekem lesz rá szükségem.
– Bocsánat, hogy beleszólok, de mégis hogyan fogunk oda bemenni? Nem fognak csak úgy beengedni.
– Nem hát, de nem is kell róla tudniuk. – kacsintott az orvos
Mielőtt elindultunk, még pár percre bementem az osztálytársamhoz. Mielőtt odaértünk, összementünk nagyon apróra. Így erőfeszítés nélkül be tudtunk menni. Rögtön keresni kezdtük a célpontokat, fél óra volt megtalálni. Az elmúlt 5 évben sokan jöttek vissza, de sajnos több mint az 50%-a túl fiatal. Ezért 40 névvel távoztunk, még zárás előtt. Még elmentem Anniért + elvittük azokat, amiket, és indultunk haza. Otthon nem volt olyan könnyű elkérni ismét a tesómat, de sikerrel zárult.
Reggel még gyorsan megbeszéltük a napot, aztán ők elindultak, és mi is megkezdtük a beszerzést a suliban. Összesen 10 tanulót kellett megkeresnünk. Itt csak az a baj, hogy szinte senkit nem ismerünk. Most hiányzott először úgy igazán Ágoston, kár, hogy ő nem tud segíteni. Nagy nehezen megtaláltam az első reményt.
– Kata, beszélnünk kell, azonnal!
– Ismerjük egymást? – lepődött meg a lány
– Nem, de tényleg fontos.
– Jó, jó, csak siess, amúgy Luca vagyok.
– Bocsi. Ugye nem itt születtél?
– Pontosan miért kérded?
Elmeséltem neki, mi történt és mi fog. Kis totojázás után belement, és mondta, hogy hozza az ikertestvérét. Gyorsan csöngettek is, ezért többre nem jutott időm.
Órákon nem tudtam figyelni, a hétvégén járt az agyam meg az érzéseimen. Az utolsó tanóra előtt összedobtuk a számainkat, összesen négy, nem a legjobb, de lehetett volna rosszabb is. Mikor kiértünk, már vártak minket, és rögtön rám szóltak.
– Gondolom, nem szóltál Ákosnak – mondta Márta – Miért vagy még mindig itt!?
Csak kint jutott eszembe, de fogalmam sincs, honnan. Amint visszatértünk, elindultunk a maradék 10 embert megkeresni. Innen csak egy ember tartott velünk, így 14-en mentünk a fagylaltozóba. Mivel a gyerekek nem is tudták, hogy van erejük, ezért velük a felnőttek foglalkoztak, én pedig meglátogattam Ágót.
Leültem mellé, megfogtam a kezét és ráborultam. Túl sok volt ez nekem, még mindig cikáztak a gondolataim: Akkor most szeretem? Vagy nem? Kár, hogy nem tarthat velünk, mert ezt együtt kellett volna befejeznünk. Vagy inkább mégsem szeretném? Ekkor megérintette a fejemet. Alig tudtam elhinni, örömömben majdnem felkiáltottam, de végül mégsem tettem meg. Tudtam, most jobb, ha nem szólunk erről. Szavakat nem találtam, ezért mielőtt sietősen távoztam, szorosan magamhoz szorítottam. Az ajtóból azt mondtam neki, hogy megmentünk mindenkit, és ha vége, visszajövök. Mire kiértem, mindenki kitanulta magát.
– Bemegyek megvizsgálom. – szólt Ákos doki
– Jajj ne... mármint én is elég sok lehettem neki – kiáltottam ijedtemben
– Őömm... izé... szóval... tehát az öcsém a napokban fog megszületni. Gondolom, nem a kórházban akarjuk legyőzni őket. – szólalt meg Márk
– Miért nem mondtad előbb! Akkor nem cicózunk eddig. – szólt idegesen Márti
– De nekem haza kell mennem, és szerintem nem csak engem érint.
– Nem érdekel, a szüleitek majd csak megértik. Most azonnal indulunk. Pontosan hányan is vagyunk?
– 14-en vagyunk, abból öten tudunk repülni, tehát csak 4 embernek kell varázsolnom. – válaszolta a doktorúr
– Ez remek. Kamilla, te a húgoddal mész előre, ez elég veszélyes lesz, mert ő csak énekelve tud repülni. Utánatok megyünk mi, az doktor és én. Kata Márkkal, Luca Nórival követtek minket. Tanár úr maga Kirával megy, ti a védők lesztek. Többieknek varázsállatuk lesz, ők a tartalékosok, de vigyázzatok, bármikor, bárhonnan, bárki támadhat. Az első négy ember fog bemenni és kicsalni az ellenséget, aztán kint megkezdődhet a harc. Közben mi bent elkezdjük visszaszerezni az erőket, ezzel is gyengítve őket. – vezette fel a fagyis a stratégiát
Ezek után elindult a kisebb sereg, izgalmas volt repülni repülőgép nélkül. Mikor odaértünk, a hátsó ajtón hatoltunk be, majd az elsőn át csaltuk ki a célpontokat. Amint kiértek, visszamentünk megkeresni azt, amiért jöttünk. Először Ágostonéért mentem, ez volt a legfontosabb számomra. Kis idő múlva jött Tivadar, megpróbálta elrabolni Mártit, de sikeresen megvédtük. A húgom és én közben az erejük elvételével segítettünk a többieknek. Három órán át szenvedtünk, végül sikerült elfognunk mindkettőjüket. Azután nagyon könnyen visszaszereztük azokat is, amik náluk voltak.
– Tekla, a barátnőm voltál, de hátba szúrtál. A családod haragját az egész városon bosszultad meg. Itt volt az ideje, hogy megkapd a jussodat. – szólt a még elátkozott
– Márta, Márta 100 évig sínylődtél, nem vágtál vissza. Miért most kellett ezt megtenned? Miért? Már majdnem elértem a célomat.
– 100 esztendőbe telt megtalálnom azt, aki tud segíteni. Vesztettél, az átok megtörik
–
Az átok megtörik
Mert a gonosz ereje elveszik.

– ezzel vetett véget a rontásnak Tekla
Ez után visszamentünk a városba, és reggelre mindenki visszakapta a varázs erejét, amiről persze senki nem tudott. A fagylaltosnak egy hétbe tellett, mire teljesen jól látott. Addig Ágostonnal sem beszéltem. 10 nap után összehívtuk a város összes lakóját. Márti mondott egy beszédet:
– Kedves városlakók! 10 nappal ezelőtt legyőztük a gonoszt, ezzel az átok megszűnt.
– némi értetlenség látszott mindenkin – Én már látok, talán ti is észrevettétek, hogy visszakaptátok erőiteket. A felnőtteknek minden héten kedden és csütörtökön erőkiképzést tartunk. Az iskolában is elkezdődik az erőgyakorlás. Azokat megkérem, hogy segítsenek, akik eddig is tudtak varázsolni. Most felmerülhet az a kérdés, hogy hogy lehetséges ez. Erre az az egyszerű válaszom, hogy mindenki valamilyen erővel született, csak Tivadarék eljöttek érte, de csak azokét tudták elvinni, akik a Varázsárkon születtek. Nem húzom tovább a szót, akinek bármi kérdése van, az keressen a szokott helyemen. Mindenkit szívesen látunk a városházán egy kis falatozásra.
Az ünneplés után leültünk beszélgetni Ágóval.
– Eddig nem mondtam el, mert a szüleid megtiltották. – kezdte Márta – Te örökbefogadott gyermek vagy, vér szerint nem vagy a családunk tagja. – erre ő kifutott, én meg utána mentem
– Várj, ne fuss el! – kiáltottam
– Eddigi életemet hazugságban éltem. – megállt – de mégis örülök neki. Szerelmes vagyok beléd, ezt te is tudod. Így beteljesülhet, ha neked is vannak érzéseid irántam.
– Még nem éreztem ilyet. Mikor aludtál, minden nap bementem hozzád, leültem az ágyad mellé és fogtam a kezed. Aggódtam érted, úgy féltem, hogy nem ébredsz fel. Mikor megláttalak, akkor tudtam, te más vagy, mint a többiek. Már akkor tudtam, többek leszünk egymásnak, mint osztálytársak, de akkor nem tudtam, hogy belédszerettem.