Patkánycsapda

Csatt! Ismét új áldozat szaladt az egyik csapdába. Az öreg Marv elégedetten pillantott hátra a foglyul ejtett, sivalkodó patkányra, miközben cigarettát sodort. Hiányos, sárga fogsorát a kétségbeesett állatra villantotta.
– Egész termetes példány vagy – vigyorgott a szabadulni próbáló rágcsálóra.
Menekülésre azonban esélye sem volt. A rácsos vasketrec nem ismert kegyelmet. A jószágra, amint a benne lévő csalihoz ért, rácsapódott az ajtó, és már csak álom lehetett számára a szabad élet.
Fontos volt azonban, hogy a patkány épségben maradjon a fogdában. Az öreg célja ugyanis az volt, hogy átadja a Gazdagnak. A Gazdag ugyanis egy patkányért egy üveg sört adott, így állapodtak meg még rég.
A Gazdag egy viszonylag fiatal, tehetős vadász ember hírében állt. Annak idején persze bemutatkozott neki, de nem jegyezte meg a nevét, ezért magában csak Gazdagnak hívta. A lényeg úgyis az volt, hogy egy patkányért cserébe egy üveg sört kapott. A Gazdag így hálálta meg a patkányokat, amikkel a kutyáit képezte ki.
Az öreg Marv napsütötte arcán a ráncok még inkább elmélyültek, amikor fülig érő vigyorral sétált legújabb zsákmánya irányába. Ez ma már a harmadik patkány, amit elkapott. Kettőt még biztosan fog, így most is leguríthat öt jól megérdemelt sört.
Régen még azért állított csapdákat erdőszéli kis házában, hogy ne lepjék el teljesen a koszos rágcsálók. Most azonban már tudatosan vonzotta őket: nem takarított, nem törődött a szemétkupacokkal, nem tartott kutyát, macskát, sőt, még a patkányürülékre sem vetett ügyet. Hisz minél otthonosabban érezték nála magukat a patkányok, annál biztosabb volt, hogy mindennap biztosítja szükséges alkoholadagját úgy, hogy az egyáltalán ne kerüljön pénzébe.
Naponta öt-hat pockot tudott átadni a Gazdagnak. Világéletében függött a szesztől, ám sosem bírta igazán, ezért az öt-hat sör elég volt ahhoz, hogy sose legyen józan. A nap fénypontja az este hat óra volt, a Gazdag ugyanis akkor autózott el arra, hogy átvegye a későbbi élő kutyajutalmakat.
Türelmetlenül nézett viseltes faliórájára. Még két óra van addig, míg leadhatja a napi termést. A harmadik példányt hamarosan újabbak követték a még kivetett csapdákban, így mire eljött a hat óra, már öt szaladgált a mindennap megtöltött ládában. Lassan kiballagott a tisztáson át az úthoz.
A Gazdag már messziről meglátta az öreg alacsony, vékony alakját. Semmire sem tartotta a vén piást, aki szemlátomást épült lefelé. Messziről bűzlött és a piszoktól összeállt ruháját legfeljebb évszakonként cserélte. Egyszer sem volt hajlandó betenni a lábát a házba, ezért várta az öreg minden nap hűségesen az út mellett. A Gazdag mindössze azért foglalkozott vele, mert ennél olcsóbban sehol sem tudott volna patkányokat szerezni.
– Mennyi lett a mai szám, Marv? – vetette oda a kérdést a Gazdag, miután kénytelen-kelletlen kezet fogott az öreggel.
– Öt, uram – vigyorgott égő cigarettával a szájában a patkányos. – Szép példányok, hasznukat fogja venni.
A Gazdag kesztyűt húzott, a ládába nyúlt, majd a megriadt állatokat egyesével a saját ládájába tette. Mikor végzett, egy rekesz sörből öt üveget adott át a züllött vénembernek.
– Akkor viszlát, holnap – bólintott az öreg Marv. A csikket a földre köpte, majd elindult a ház felé.
Most jött az esti pihenő. Az első üveg sör néhány kortyban elfogyott, és a második sem tartott sokáig. Elmélázott közben. Egyik cigit a másik után szívta, gondolataiból csak néha egy-egy közelben elszaladó patkány zökkentette ki.
Sosem gondolta volna, hogy valaha így fog élni. Fiatalon foglalkozott sok mindennel, de az utóbbi években minden más lett. Zárkózottá vált. Barátai nem voltak, senkit nem engedett be magához, és mivel minden nap kézhez kapta az italt, még a legközelebbi falusi kocsmába sem kellett betérnie.
A felesége halála után költözött ki az erdő szélére. Döntését sokáig bánta a tavasszal és ősszel tapasztalható patkányinvázió miatt, ma már azonban egyáltalán nem gyűlölte a szürke, mocskos kártevőket. Sőt, bizonyos sörmennyiség után egyenesen csodálta őket, viselkedésüket, élelmességüket.
A harmadik üveg után jólesően terült el bevetetlen ágyán. Forgott vele a szoba, a dohányfüsttől leszürkült falakat nézte. Végigsimított borostás arcán, őszülő, foltokban sárgás haján. Reggel új nap indul, és kezdődhet az újabb patkányvadászat.
Álmában valami nagyot alkotott, egyszerre fogott vagy száz pockot. Ha annyit fogna, a Gazdag egyáltalán tudna neki annyi sört adni?
Büszke volt magára, holott a valóságban már nagyon régen érzett ilyet.
Mikor felébredt, töprengeni kezdett. Összemaszatolt, poros tükréhez sétált, némi vizet löttyintett az arcára, majd sört bontott. Ahogy a hajnal sugarai erősödtek, úgy lepte el újra elméjét az ital mámora.
– Alkotok valami nagyot – suttogta a ház mögött, a kellemes hajnali szélben. A fák levelei halkan susogtak a közelben.
– Egy hét múlva lesz a születésnapom – számolgatott az öreg. – Kellőképpen meg szeretném ünnepelni. Pont van annyi időm, hogy meg tudjam csinálni, amit álmomban láttam.
Olyan munkában terveket szőtt és olyan munkába kezdett, amilyenhez már nagyon régóta nem. Fel-alá járt a ház mögött, a rendetlenségben szerszámokat keresett, mért, számolt, kalkulált. A csapdákat természetesen ezután is kivetette, de napjai az öt-hat patkány befogásán túl egyéb értelmet nyertek. Ásni kezdett. Volt egy hatalmas hordója, amibe a virágainak gyűjtötte a vizet – még akkor, amikor foglalkozott ilyesmivel. A több száz literes hordó régóta üresen pangott, most azonban új feladatot szánt neki.
Ásás közben többször meg kellett állnia. Erőnléte gyengébb volt annál, minthogy sokáig tudjon harcolni a földdel. Kitartása azonban nem lankadt: újra és újra nekivágott a munkának.
Azt eszelte ki, hogy ás egy mély gödröt, egy akkorát, amibe éppen belefér a hordó, és a tetejére vásznat feszít. Erre születésnapja előestéjén magvakat szór, és ha a leplet ellepik a patkányok, az beszakad a nagyobb súly miatt. A vashordó oldalán nem tudnak kimászni, így ezzel a trükkel egyszerre több tucatot is tud fogni.
Szinte gyermeki lelkesedéssel ásta a gödröt, mint aki élete nagy dobására készül. Természetesen a Gazdagnak nem szólt előre, majd csak akkor fog, ha már hemzsegnek a patkányok a hordó alján.
Az idő telt, a gödör mélyült. A születésnapja előtti naphoz érkezett. Jólesően nyugtázta, hogy a tervek szerint haladt, tulajdonképpen elkészült. Már csak a bevetés maradt hátra.
Csapdáival hatot fogott aznap, így hat sörrel bandukolt haza, miután találkozott a Gazdaggal. Kínosan ügyelt arra, hogy a vadász semmi szokatlant ne vegyen észre rajta. Majd győzze kifizetni, amikor a hordó alja nem fog látszani a rabul ejtett patkányhadtól.
A hordó tökéletesen illeszkedett a gödörbe, amikor – szinte, mint egy koporsót – kötéllel leengedte. Kora este a vásznat is kifeszítette, középre jelentős mennyiségű magvat szórt.
– Kezdődhet – vigyorgott hiányos sárga fogsorával. – Gyertek, drága kis jószágaim. Teljen csak jól az öreg Marv születésnapja, segítsetek nekem.
Beült a szobába, az ablak mögé, onnan figyelte, mi történik kint. Úgy ült ott, mint a horgász a parton, vagy a vadász a lesen. Vajon a Gazdag is így várja a vadat? Vagy a kutyái az ő patkányait?
Besötétedett a tavaszi nap végén. Az öreg bőszen kortyolgatta sörét, várta egyhetes munkája gyümölcsét. A patkányok azonban nem kapkodtak, egyelőre nem jelentek meg a szabadtéri csapda körül.
Egyre sötétebb felhők gyűltek az amúgy is sötét égbolton. Az eső nagy szemekkel kezdett zuhogni. Az öreg ezt azonban nem látta: a sok sörtől elbóbiskolt a széken.
Egy hatalmas villámra riadt fel. A nagy mennydörgésbe szinte beleremegett rozoga házikója. Zihálva kapkodta fejét. Mindössze néhány patkányt pillantott meg az ablaknál hunyorogva az átázott, szélfútta vásznán, aminek láthatóan nem sok hiányzott ahhoz, hogy a hordó mélyére zuhanjon.
– Nem. Neeeee! – ugrott fel az öreg. – Nem azért dolgoztam ennyit, hogy csak ennyi patkányt kapjak el!
Lihegve kiszaladt az óriáscsapdához, a vihart figyelembe sem vette. A patkányok a zaj miatt már elmenekültek, az öreg azonban részegsége és a csúszó sár miatt nem tudta magát tartani a hordó szélénél.
Csatt! A vászon megsemmisülve szakadt szét súlya alatt, az öreg Marv lett a hordó első és egyetlen áldozata.
A Gazdag minden este hat órakor elautózott az erdő széléhez, de eleinte azt hitte, az öreg a megszokottnál jobban kiütötte magát. Vagy három nap eltelt, mire rávette magát, hogy ugyan kísérettel, de bemerészkedjen a házba. Legtöbbjüknek felfordult a gyomra, akinek pedig nem, annak akkor, amikor a vén patkányost megtalálták a hordóban. Abban a csapdában, ami egyetlen patkánynak sem okozta vesztét, és abban, ami a saját születésnapjára készült el.