Vera történetei 4.

Minden porcikája remegett a félelemtől és az idegességtől. Ennek nem jó vége lesz – gondolta. Kicsit rendbe szedte magát, majd a konyhát, és leült az ágy szélére. Most mit csináljanak, tördelte kétségbeesetten a kezeit, mert ezek után nem maradhatnak itt, meg nem is maradnának.
– Közben hazaértek a háziak, akiknek az öreg elpanaszolta, hogy Vera eltörte a kezét. Hogy miért, arról hallgatott, de a lányának elég volt ránézni, és tisztában volt vele, hogy az apja megint nem bírt magával. Szidták is rendesen, de a törött keze miatt orvoshoz kellett vinni.
– Alig mentek el, amikor hazaért a férje, aki azonnal látta, hogy valami nincs rendben.
Őszintén elmondta neki, hogy mi történt, mire a férje már indult volna kifelé, hogy agyonüti a vénembert.
– Hagyd el, nem ér az annyit, még a végén börtönbe kerülnél miatta – csitítgatta. Inkább azon gondolkodjunk, hogy hogyan tovább, mert én itt nem maradok!
– De hová mehetnénk, Verám, a házunkon még tető sincs – sóhajtotta gondterhelten a férje.
– Adjuk el, talán így is megveszi valaki, mi meg kérjük meg szüleidet, hogy egy ideig lakhassunk náluk. A kisfiunkkal is együtt lehetnénk, hisz mindkettőnknek olyan nagyon hiányzik. Aztán majd csak alakulnak a dolgok. Ha szüleim élnének, ők is befogadnának bennünket, de így melyik testvérem nyakára menjünk? Örülök, hogy felneveltek, és nem adtak árvaházba – sírta el magát.
– Ne sírj, Verám, még ma este elmegyünk anyámékhoz, és beszélünk velük.
Mire idáig jutottak, kopogtattak a konyha ajtaján. A háziak jöttek.
– Sajnáljuk, amit apám csinált – mondta az asszony. Már azt hittük, elég öreg ahhoz, hogy megnyugodjon, de tévedtünk. Nem bánnánk, ha elmennétek, nem miattunk – miatta. Tudjuk, hogy nehéz lesz a közelben szállást keresnetek, de jobb lenne mindenkinek, ha nem itt laktok.
– Mi is erre gondoltunk, mindjárt indulunk anyámékhoz – válaszolt a férje. Talán még a félkész házat is eladjuk, ha tudjuk.
– Ti tudjátok. Sajnálnánk, ha eladnátok, de mi ebbe nem szólhatunk bele. Még egyszer elnézést kérünk az apánk miatt. Majd szóljatok, mikor költöztök.
Amint elmentek a háziak, ők is készülődtek, hogy az esti vonattal átmenjenek a szülőkhöz, és már vissza sem jönnek aludni.
Anyósáék örömmel befogadták őket, amúgy sem értették, miért ragaszkodik a szülőfalujához, mikor itt a nagy ház.
Akkor nem merte megmondani, hogy csupán azért, mert a maga asszonya akart lenni. Amíg férjhez nem ment, mindig alkalmazkodnia kellett hol az egyik, hol a másik testvéréhez és családjaikhoz, mert felváltva gondoskodtak róla. Ezt később anyósával is megbeszélte, aki így már megértette őt.
Végül sikerült eladni a félig kész házat, és itt maradtak. Kibővítették, átalakították a házat, kifizették férje testvéreit, és most már csak ketten laknak a férjével...