Árny

Mindig is kicsapongó életet éltem. Csak a jelennel foglalkoztam, és habzsoltam az emberi örömöket. Erre a hétvégére is hasonló terveim voltak.
Három barátommal indultunk neki az éjszakának, ahol egy kicsi szórakozóhely volt a célunk. Az alapozáson túl is estünk, már korábban szerény kis hajlékomban, így enyhén mámorral fűtve vártuk, hogy vajon mit is tartogat számunkra a mai este. Abban a pillanatban, hogy beléptünk, megcsapott az emberi izzadtság, alkoholos lehelet és az olcsó parfümök démoni hármasának gyermekeként született szokásos büdös, de bulira hívó levegő. A lepukkant hangfalakból valami gyenge zenei átdolgozás szólt, aminek hatására a testek egymásnak simultak. Ironikus, hogy az ilyen helyeken mennyi jobb esetben visszafogott erotikának lehetünk szem- és fültanúi. Kihangsúlyozandó a visszafogott, hiszen sajnos már láttam ezzel ellentétes magatartású intim pillanatokat megélő személyeket is. A falak és a padló feladni látszott a táncos lábak vergődése alatt, ami csak egyet jelenthet: ideje bevonni magunkat a szórakozásba. A pult felé vettem az irányt, mert az alapozás nem volt elég a kikapcsolódásom eléréséhez. Ki is kértem magamnak egy sört, ám amikor a pultos lány kedves mosollyal az arcán közölte velem, hogy kétezer forintot szeretne kérni, akkor a padlóról kellett felkaparnom szegény államat. Amilyen intelligens vagyok, már beleittam, szóval homlokom ráncolva, de kifizettem az italt, és bebóklásztam a tömegbe. Megittam kincset érő zsákmányomat, amikor megpillantottam egy mennyei szépséget egyedül ácsorogni. Tekintetem után testem is irányába kezdett vándorolni. Világosbarna hajú, hófehér bőrű, vékony, de formás, alacsony angyalkával álltam szemben. Tanulva múltbéli tapasztalataimból, a szokásos kábítást alkalmaztam, és flörtölés mellett az egóját nem kímélve forgattam szavaimat. Ez végső soron ígéretesnek bizonyult, amikor elhívott a mosdóba. Ám reményeimmel ellentétben egy csík fehér porral kínált, ami bár nem az volt, amire számítottam, mégis szívélyesen elfogadtam. A kokain orromba juttatását követően a buli is sokkal élvezhetőbb volt. Amikor pedig elérkezett az indulás ideje, minden jel arra mutatott, hogy mégis szerencsés leszek ma este. Így hát kettesben hagytuk el a dohos és pofátlanul drága helyszínt. A barátaimmal ez megszokásszerű volt, így nem bánták. Nem laktam messzire, így arra jutottunk, hogy ma nálam tölti az estét. Egy hosszú utcán haladtunk végig, amikor elkapott egy furcsa érzés, mely nem hagyta nyugodni a gondolataimat. A kanyar előtt hátranéztem, és megláttam egy alak körvonalait, melyet nem tudtam rendesen kivenni. Egy pillanatra megfagyott a vérem, de otthonom közelsége és az alak távolsága hamar lenyugtatott.

Másnap reggel a kis egyéjszakásom ébresztett, aki jó kislány módjára hamar távozott lakásomról. Úgy döntöttem, a napomat egy cigarettával kezdem az erkélyen. A hatodikon lakom, így hamutálam sincs. A csikket inkább az utcára vetem, hisz úgyis mindenki eldobja, aki arra jár. Ki is álltam, és meggyújtottam reggeli fejfájásom kúrálásának első lépését. Felkeltette az érdeklődésemet valami érdekes. Egy szokatlan, szakadozott és teljesen feketébe öltözött, embernek tűnő dolog sziluettjét véltem felfedezni az utcán, nagyon távol. Mintha engem nézett volna, de amilyen messze volt, nem voltam benne biztos. Eszembe jutott az előző este látott alak, de azt utólag a drogok mellékhatásának tulajdonítottam. Ami ennél is furcsább volt, hogy azok közül, akik megfordultak az arrafelé azon a reggelen, látszólag senki nem tartotta szürreálisnak a látványát. Csak elmentek mellette, legkevésbé sem foglalkoztak vele. Végül csak egy furcsa különcnek tituláltam, bementem inni egy kávét, és a napom hátralévő részében nem is tulajdonítottam neki különösebb figyelmet.
Következő nap az ébresztőm fülrepesztő csengésére ébredtem, mintha csak azt ordítaná szegény, védtelen füleimbe, hogy: Ideje felkelni és elmenni dolgozni, te lusta seggfej. Ekkor jövök rá, hogy már az ötödik szólamát játssza telefonom, tehát késésben vagyok. Gyorsan felöltöztem, és rohanva indultam el a lépcsőn lefelé. Tegnap este is ittam, ezért a fejem hasogatását is le kell küzdenem, mielőtt beérek. Leérek a lépcsőn, és egyből autóba szállok, aztán padlógázzal kanyarodok ki a parkolóból.
Végül minden jel arra mutat, hogy csak sikerült beérnem időben. Ahogy sétálok fel a lépcsőn, megjelenik. A feketébe öltözött alak sétál lassan irányomba, amint kilép az épület főbejáratán. Elkap a félelem, és mozdulni sem bírok, ámde mire feleszmélek, rájövök, hogy az csak az egyik munkatársam, aki csak életerő nélkül, fáradtan indul éppen haza az éjszakai műszakjából. Kissé kezdem megkérdőjelezni a saját épelméjűségemet, viszont jelenleg fontosabb dolgom is van, mint saját mentális állapotomon elmélkedni.
Amikor végeztem, odaléptem az egyik jó barátomhoz, Marcihoz, és elmeséltem neki az elmúlt napok történéseit. Nem sokra jutottam, hisz szerinte csak túl sok anyagot fogyasztok. Elég ideje használok mindenfélét ahhoz, hogy tudjam, milyen is egy hallucináció. Hát nem jutottam vele előrébb a legkevésbé sem. Bár segíteni nem tudott, munka utánra szervezett nekem programot.
Egy füves cigi elszívását követően azt mondta, hogy hazakísér. A múltkori hosszú utcán haladtunk végig, amikor eszembe jutott az árny. Hinni akartam abban, hogy csak az elmém játszott velem, ezért hipotézisem bizonyítására tett kísérletem okán hátranéztem. A lábam a földbe gyökerezett, és csak úgy, mint reggel, mozdulni sem tudtam. Ordítani akartam, de egy hang sem jött ki a torkomon. Marci észrevette az idegességem, ám mielőtt megszólalt volna, futni kezdtem. Nem követett.

Miután hazaértem, egész éjjel nem tudtam aludni. Csak az ajtómat bámultam, amikor telefonom rezdülése zökkentett ki. Marci aggódó üzenete jelent meg a képernyőmön. Már kijózanodott, így világossá vált számára is a helyzet. Elmagyaráztam neki mindent, hogy az az alak napok óta követ, mindenhol látom, és azt is, hogy nem csak a drogok mellékhatása. A következő üzenetére nem tudtam válaszolni. Egyszerűen csak magam elé néztem szótlanul. Elmondta, hogy rajtunk kívül senki sem tartózkodott az utcán...

Bezárkóztam. Nem merek elmenni itthonról, három napja nem mentem messzebbre a kisboltnál. Félelmemet és a sok egyéb felgyülemlett érzésemet alkohollal enyhítem. Fogalmam sincs arról, hogy mi a fene történhet velem, de kurvára értékelném, ha végre vége lenne. Látom őt, amikor kinézek az ablakon. Mindig máshol van, de sohasem mozdul. Nem őrültem meg, az LEHETETLEN. Már a telefonomat is kikapcsoltam, nem válaszoltam senkinek, a munkahelyemen pedig felmondtam. SENKIT NEM KÉRHETEK MEG, HOGY SEGÍTSEN, NINCSENEK IS VALÓDI BARÁTAIM. Csak... pár seggfej, akik úgy szeretnek bulizni és szert használni, ahogy én. Teljesen egyedül vagyok...
Már egy teljes napja nem láttam. Eltűnt az entitás, de nem hiszem, hogy vége lenne. Az ablakon bámulok kifelé, mint aki katatón állapotban van. A szemét csak gyűlik, egyre nagyobb lesz, és a végén bekebelez...
Léptek, motoszkálás, kaparászás. HALLOM! Valaki segítsen rajtam! El fog kapni! Nem látom, de érzem a jelenlétét! Az alkohol sem segít már! A kopott falaimat bámulom...

Itt van. Az ajtóm zárva volt, ő mégis az előszobában áll. Nem mozdul, csak bámul. GÚNYOLÓDIK RAJTAM. Ez az árny talpig feketében, meg sem mozdul, mégis egyre közelebb jön. Végső elkeseredésemben az erkélyemre rohanok. Ez lesz a megoldás. Utolsó erőmből levetem magam...
Ahogy a testem az aszfaltnak csapódik, a sötét öltözetű barátomat először látom mozogni. Odasétált hozzám, és leguggolt. A kapucnijától arca továbbra is rejtve van számomra. Megfogta a kezemet, a szörnyülködő emberek elcsendesültek, ekkor sötétült el minden. Éreztem, ahogyan a belső szerveim megváltásért könyörögnek, hisz mostanra egyesével álltak le életmódomnak köszönhetően. Bár másképp éltem volna az életemet, de sebaj, hisz már nem fáj...