Petike ceruzái
Garami Nelli
Mielőtt idősgondozásra adtam volna a fejem, pedagógusként dolgoztam. Pontosabban: "elsős" tanító néni voltam. Mindig is szerettem az elsősöket... azok a csillogó, tágra nyílt szemek! Drága kis apróságaim! Egy elsős tanítónő előtt a legnagyobb kihívás megtanítani a gyerekeket írni, olvasni, számolni. Számomra a legnagyobb elismerés az volt, amikor tanév végére minden gyerek megtanult írni és olvasni. S tudom, hogy ez az én érdemem is. Ilyenkor mindig mérhetetlen büszkeség fogott el.
De térjünk a tárgyra! A képen az én egyik kisdiákom, Petike ceruzája látható. Bizony, bizony, ez valóban Petike ceruzája. Persze több diáknak szokása a ceruzarágcsálás, de nem mindenki hord kettétört ceruzát a tolltartójában.
A tanév elején még ceruzával írnak a gyerekek. Ha szép az írás, gyöngybetűsnek szoktam mondani, méhecskés pecsétet nyomok a füzetbe. Százszor is elismétlem nekik, hogy ne radírozzanak otthon sem a házi feladatnál. Ha radírozást látok, nincs méhecske. Ez a Peti gyerek pedig minden áldott nap "radírozott" házi feladatot mutatott be. Természetesen nem is kapott rá méhecskés pecsétet. Kisült, hogy anyukája radírozza ki az éppen nem a legjobbra sikeredett betűit. Peti pedig -elmondása szerint – mindig figyelmezteti az anyukáját, hogy ne radírozzon, mert akkor nincs pecsét. Így mesélte nekem, pontosan ezekkel a szavakkal: "Azt, hogy én nem kapok pecsétet, az anyunak köszönhetem. Mindig mondom neki, hogy ne radírozzon, de ő nem hallgat rám. Amikor nem sikerül leírnom szépen a betűt, anyu ideges, és eltöri a ceruzámat. Ez már a második törött ceruzám"- és megmutatta a tolltartóban lapuló két félbetört ceruzát. Magamban mosolyogtam, Petinek viszont csak annyit mondtam, ne engedje radírozni az anyukáját. Ha nem is sikerül szépre valamelyik betű, de látom, hogy igyekezett és nem lesz radírozás, akkor is kaphat "méhecskét".
És láss csudát! Másnap Petike a radírozás nélküli házi feladatára megkapta a méhecskés pecsétet. Igaz, hogy nem voltak hibátlanok azok a betűk, de nem is volt foltos meg lyukas a füzetlap a sok radírozástól. A kisfiú büszkén emelte magasba írásfüzetét, hogy a többiek is lássák a méhecskét. Attól fogva Petike minden áldott nap egy újabb méhecskével tért haza.
A történet végére értem, de még visszatérek a képhez. A képen Petike ceruzája látható. A ceruza vége (a harapásnyomok) Petike „munkája”, a ceruza közepe (félbetörés) pedig az anyuka „műve”. 🙃
De térjünk a tárgyra! A képen az én egyik kisdiákom, Petike ceruzája látható. Bizony, bizony, ez valóban Petike ceruzája. Persze több diáknak szokása a ceruzarágcsálás, de nem mindenki hord kettétört ceruzát a tolltartójában.
A tanév elején még ceruzával írnak a gyerekek. Ha szép az írás, gyöngybetűsnek szoktam mondani, méhecskés pecsétet nyomok a füzetbe. Százszor is elismétlem nekik, hogy ne radírozzanak otthon sem a házi feladatnál. Ha radírozást látok, nincs méhecske. Ez a Peti gyerek pedig minden áldott nap "radírozott" házi feladatot mutatott be. Természetesen nem is kapott rá méhecskés pecsétet. Kisült, hogy anyukája radírozza ki az éppen nem a legjobbra sikeredett betűit. Peti pedig -elmondása szerint – mindig figyelmezteti az anyukáját, hogy ne radírozzon, mert akkor nincs pecsét. Így mesélte nekem, pontosan ezekkel a szavakkal: "Azt, hogy én nem kapok pecsétet, az anyunak köszönhetem. Mindig mondom neki, hogy ne radírozzon, de ő nem hallgat rám. Amikor nem sikerül leírnom szépen a betűt, anyu ideges, és eltöri a ceruzámat. Ez már a második törött ceruzám"- és megmutatta a tolltartóban lapuló két félbetört ceruzát. Magamban mosolyogtam, Petinek viszont csak annyit mondtam, ne engedje radírozni az anyukáját. Ha nem is sikerül szépre valamelyik betű, de látom, hogy igyekezett és nem lesz radírozás, akkor is kaphat "méhecskét".
És láss csudát! Másnap Petike a radírozás nélküli házi feladatára megkapta a méhecskés pecsétet. Igaz, hogy nem voltak hibátlanok azok a betűk, de nem is volt foltos meg lyukas a füzetlap a sok radírozástól. A kisfiú büszkén emelte magasba írásfüzetét, hogy a többiek is lássák a méhecskét. Attól fogva Petike minden áldott nap egy újabb méhecskével tért haza.
A történet végére értem, de még visszatérek a képhez. A képen Petike ceruzája látható. A ceruza vége (a harapásnyomok) Petike „munkája”, a ceruza közepe (félbetörés) pedig az anyuka „műve”. 🙃
Hozzászólások
Még nincs hozzászólás.
Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a novellához!
További hasonló novellák az Élet témából: