A parton apró házikó a mi nyugalom szigetünk. Ablakából kiszűrődik a lámpák fénye. Megérkeztem, itt otthon vagyok. A fák körbeölelnek, a víz lágy hullámzása elringatja lelkemet. Nyugodt vagyok, béke van bennem. Kezünkben pohár, kint ülünk a parton. A madárdal már elhalkult. Békák víg dala töltötte be az estét. Csend van. Apró neszeket hallani, kis rágcsálók közelednek, valahonnan szárnysuhogást hallani, a bagoly vadászni indul. A lemenő nap vörösre festette a tavat, lassan, álmosan előbújt bársony takarója alól a Hold, ezüst fénye világított felettünk. Csillagok milliói ragyogtak az ég végelláthatatlan fekete selymén, mint estélyi ruhán a csillogó kövek. Itt megtaláltam a békémet kint és bent, magamban is. Minden este hálát adok a napért, amit ajándékba kapok. Sok-sok év küzdelme…Tovább olvasom…
Hajnal van. Kint ülök a friss tavaszi levegőben, és lassan magamba szívom a tisztaságát. Hallgatom a madarak csicsergését. Zene ez a füleimnek. Körülöttem még csend pihen, csak ők énekelnek bele ebbe a korai órába. Néha a szél is feltámad, végigsuhan a fák között, aztán újra elcsitul. Álmos vagyok, mégis szeretem ezeket a hajnali perceket. Április táján különösen szépek. Van bennük valami tiszta, valami nyugodt, ami egészen közel áll hozzám. Ilyenkor egyedül vagyok, és ez jól esik. Az érzések és a gondolatok ilyenkor lassabban mozdulnak. Semmi sem sürget, semmi sem billent ki abból, amit ez a hajnal ad. Senki sem szól hozzám. Csak ülök, figyelek, és jólesik, hogy körülvesz ez a nyugalom. Talán a kor hozza? Talán a tudatosság? Talán egyszerűen csak eljött az a pont, amikor már tudom, mi a…Tovább olvasom…
Többféleképpen gondolok az álomra. Úgy vélem, az álom nem egyszerűen pihenés, inkább hazatérés. Vagy visszatérés önmagamhoz, rejtett és titkos valómhoz – ahhoz a csendes belső szobához, amely nappal zárva marad, és csak éjszaka nyílik ki nesztelenül. A lelkem legtöbbször a gyermekkorba tér vissza. Olykor régi, reménytelen szerelmek világába, ahol minden megvalósulhat, még Ő is szerethet és ölelhet. Boldogan kapaszkodom takarómba, amely olyan, mint egy csendből szőtt védelem, egy láthatatlan ölelés, amely megőriz a széteséstől. Néha olyan helyeken járok, ahol a valóságban még nem voltam – ismeretlen utcákon, amelyek mégis ismerősek, tájakon, ahol mintha már egyszer éltem volna. Az álom olyan sosemvolt tereket nyit meg előttem, ahol rácsodálkozom a sok szépségre, ami létezik a világban –…Tovább olvasom…
A reggel nem ébresztett fel hirtelen. Inkább lassan emelt ki az álomból, mint egy víz, amely nem sodor, csak tart. A fény megállt a függöny szélén, majd bejött, mintha már ismerné az utat. Az utcán a nap szétterült a járdán. A házak árnyékai csendben húzódtak vissza. Egy kapu nyikordult valahol, aztán megint csend lett. A város nem beszélt sokat, de amit mondott, az elég volt. Délután a pillanatok egymás mellé ültek. Nem siettek tovább. A levegő melegebb lett, a gondolatok lassabbak. Nem kellett elérni semmit. Este a fény lassan eltűnt. Az ablakok mögött meleg világosság gyulladt, az utcák pedig megpihentek. Nem maradt kérdés. Csak az a csendes bizonyosság, hogy ma is itt voltunk. És ez elég.Tovább olvasom…
A kísértés ott volt az éjjeliszekrényen. Csak egy mozdulat, és máris látta volna a világ híreit, a lájkokat, az üzeneteket. De a szomszéd szobából hallatszott a gyermeke ébredező szöszmötölése. Az apa megállt a Csend Stratégia küszöbén. „A magyarázat börtön” – visszhangzott benne. Nem magyarázta meg magának, miért „kellene” megnéznie a munkáját azonnal. Egyszerűen ott hagyta a telefont. Odament a gyermeke ágyához, leült a szélére, és csak figyelte, ahogy a kicsi kinyitja a szemét. – Jó reggelt, apa! – mondta a kisfiú, és olyan mosollyal nézett rá, amit semmilyen digitális elismerés nem tudott volna pótolni. Abban a pillanatban az apa megértette: ha a telefont választja, ezt a tisztaságot adta volna el. A „józanság” melege járta át. Aznap nem ő vezette a technológiát, hanem a…Tovább olvasom…
A kertet holdfény borította. A levelek ezüstösen csillantak, a virágok illata lassan betöltötte a hűvös levegőt. A hintaszék halkan mozdult alattam, a kezemben ott pihent az arany lámpás. A fém melegen simult a tenyerembe. A lámpa keskeny nyílásánál halvány kék fény derengett, akár egy apró csillag. Körülöttem csend volt, csak néha rezzent meg egy levél, vagy suhant át a kerten egy lágy szellő. A lámpásra néztem, aztán fel az égre. A csillagok tisztán ragyogtak. A kívánságom egyszerű volt. Azt kértem, hogy a bennem születő történetek találják meg azokat, akikhez tartoznak. Hogy egy gyermek mosolyogva hallgasson egy esti mesémet. Hogy egy fáradt lélek egy sorban megpihenjen. Hogy az alkotás öröme sokáig velem maradjon. A lámpás fénye egy pillanatra erősebben felizzott, aztán lágyan…Tovább olvasom…
A reggel lassan kúszott be a házak közé. A fény megtorpant a tetők peremén, majd továbbcsúszott az üres utcákon. A járda még hűvös volt, de a levegőben már érezni lehetett a nap lassú közeledését. Az utcai lámpák halványan pislákoltak, mintha még nem akarták átengedni a teret a nappalnak. A csend nem volt üres: benne volt a levelek zizegése, a távoli csengő hangja és a szellő halk simogatása. Délutánra a város megtelt zajokkal, de a csend nem tűnt el teljesen. Megmaradt az árnyékos padokon, a sikátorok mélyén, a lassan mozgó felhők alatt. Este, amikor a fény visszahúzódott, az utcák újra elcsendesedtek. Nem történt semmi különös, mégis minden megtörtént. Csak az a halk tudás maradt, hogy a nap eltelt, és ez elég volt.Tovább olvasom…
18+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Fényes reggelre ébredtem. A nap az arcomba sütött, a fény meleg csíkokat húzott végig a falon. Tudtam, hogy fontos nap lesz. Nem tudtam miért, csak éreztem a mellkasomban. Vörös vászonnadrágot vettem fel és fehér pólót. Ünnepinek tűnt. Apámhoz szaladtam. - El akarok menni a játszótérre. Kérlek. A játszótér a temető mellett volt. Mindig láttam a sírköveket a hinta mögött, de sosem féltem tőlük. Apám rám nézett. A tekintete kemény volt. - Nem. Csak ennyi. Egy szó. De az a szó úgy fájt, mint amikor az éjszaka túl hirtelen fordul hajnalba, és a sötétség még nem akar elengedni. Az udvaron maradtam anyával egész nap. A nap lassan lecsúszott az égről. A fény tompult. Este elkészült a vacsora. Leültünk hárman az asztalhoz. Kés. Villa. Kanál. Mélytányér. Lapostányér. Anya apa…Tovább olvasom…