„élet” – novellák címszó szerint

Írta: Fekete Ida Virág 📅 2025. 12. 30. 20:53 Igaz történet ❤️ 1 👁️ 12

/József Attila után szabadon.../

Születtem 1956-ban, az év legszebb hónapjában.
Halálom napját még nem ismerem, de
már most megígérem, ha megtudom, megírom majd azonnal!

Hetven, mínusz egy leszek én.
Vallomás e költemény,
mellyel tartozom magamnak,
és azoknak, akik szerettek,
szeretnek, és talán még szeretni fognak.

Most, hogy haszontalan éltem vége
lassan itt van a nyomomban,
elérkezettnek látom az időt,
hogy életemet leltározzam,
és a tanulságot levonjam....

Először is kezdeném azzal, hogy ideje végre megköszönnöm jó anyámnak, hogy
tőle életet kaptam.
Amíg élt szegény feje, bevallom szomorúan, hogy eszembe se jutott,
hogy hálámat kimutassam.
Olyan természetesnek vettem...

Nem voltam túl jó gyermeke.
Pedig mindent megtettem volna érte.

Édesanyámtól…

Írta: Vizkeleti Erzsébet 💠 📅 2025. 12. 18. 11:07 Élet ❤️ 0 👁️ 10

Életem zakatoló vonatán utazom. Ez a vonat már többször kisiklott, de szerencsére nem történt halálos baleset. Egy-egy ilyen kisiklás mindig elgondolkodásra késztetett. Válaszokat nehezen találtam a miértekre -, még most is van olyan, amire keresem-, de mindig zötykölődtem tovább, miközben sok megoldás jött velem szemben. 
Először akkor kezdtem megtalálni önmagam, amikor nem azt kérdeztem magamtól, mit kéne tennem, hanem azt, hogy mi az, amit már nem vagyok hajlandó tovább tenni. Ez nem eufórikus érzés volt, inkább csak tisztázás. Letisztulás. Nem a „minden rendben” nyugalma, hanem az „elég volt a félmegoldásokból” felfedezése.  
Nem lettem magabiztosabb, csak őszintébb. Nem múlt el a félelem, de megszűnt irányítani. Nem lett könnyebb az út, viszont érthetőbb lett, miért ezen az…

Írta: Gyólay Karolina 💠 📅 2025. 11. 27. 00:00 Élet ❤️ 2 👁️ 17

A hajnal korai fényében a gőz halkan száll fel, egy meleg suttogás, ahogy a vízforraló lágy dallamát énekli, megtöltve a levegőt. A mély és gazdag illat, meghívás a lélekhez, a pörkölt bab tánca, mindegyik egy emlékkel kavarog. Az aranyló napfényben fürdő reggel, a hangok halk zümmögése, az ismerősség ölelésében.
A csészét ringatom, melegsége a tenyerembe olvad. Kapcsolódik föld és szív, a történetek, emlékek, álmok, vágyak, amelyek minden cseppben rejlenek, a vigasz, amelyet a kávé gyengéd leheletében találok. Minden korttyal sodródom, a lehetőségek világába, a keserűség, amelyet gyengéd édesség mérsékel, mint maga az élet, az ízek egyensúlya. Minden pillanat élvezet, egy szünet a rohanásban. Kint a világ felébred, a madarak elkezdik szerenádjukat, miközben én sütkérezek ebben a…

Írta: Fekete Ida Virág 📅 2025. 11. 22. 00:47 Élet ❤️ 1 👁️ 23

Még pár perc, és a zenekar színpadra lép.
– Várakozunk!
– Természetesen, kicsit késnek,
– persze csak a hatás kedvéért!
– hogy nagyobb legyen az izgalom és az öröm, ha végre megjelennek.

Sokan vannak a nézőtéren, szinte mindenki párjával, barátokkal körbevéve várakozik.
– Én (kivételesen egyedül).

Körülnézek, egyszer csak meglátok egy lányt, aki magányosan, elszigetelődve álldogál, kicsit távolabb a többiektől. Kezében egy teletöltött borospohár. Ruházata tipikusan mai, szakadt farmer, felül rövid haspóló, lábán semmi.
(Talán a papucsát elhagyta valahol?)

Révetegen nézeget maga elé, ködös tekintettel, várakozóan nyújtogatja néha a fejét. Látszik rajta, hogy izgatott, és igyekszik mindig úgy helyezkedni, hogy a színpadra teljesen rálásson.

Elérkezik végre az áhított…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 20. 03:08 Élet ❤️ 0 👁️ 30

Petra öt éve dolgozott egy könyvesboltban a kikötő mellett. Nem szerette különösebben, de nyugodt volt, és senki nem várta tőle, hogy csodákat tegyen. Reggel nyolckor kinyitotta az üzletet, este hatkor bezárta. Nap közben kávé, csend, rutin, semmi különös.

Egy csütörtökön, záróra előtt két perccel bejött egy férfi. Nem nézelődött, nem kérdezett. Levett egy régi tengerészeti naplót a polcról, és az asztalra tette.

– Ajándék lesz? – kérdezte Petra, mert ezt szokta ilyenkor kérdezni.

– Nem – felelte a férfi, aztán váratlanul hozzátette: – Indulok.

Petra már majdnem beütötte az árat, amikor megállt a keze.

– Hova? – kérdezte kíváncsian Petra.

A férfi elmosolyodott és válaszolt:

– Fogalmam sincs, csak megyek.

Csend lett. Petra nem értette, miért érinti meg ennyire ez a…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 19. 23:39 Misztikus ❤️ 0 👁️ 20

Michael éppen egy régiségboltban nézelődött, amikor szeme megakadt egy különleges, régi bronz dobozon. A tárgyat ősi héber írások díszítették, és volt benne valami, ami különösen vonzotta. Amikor a kezébe vette, furcsa borzongás futott végig rajta, ezért hirtelen letette, de kíváncsisága erősebbnek bizonyult, mint az előbbi különös érzés. Megpróbálta kinyitni a dobozt, de nem sikerült, ezért megkérdezte a kereskedőt:
– Elnézést, ennek a doboznak van kulcsa vagy valamilyen nyitóeszköze?
– Sajnos nincs – válaszolta a boltos. – Néhány éve hozta be egy idős férfi, aki régész volt, és ő találta. Azt mesélte, hogy hiába próbálkozott évekig, nem tudta kinyitni. Titokzatos darab, az biztos.
– Megveszem – döntötte el Michael.
Valahogy ki lehet nyitni. Megfejtem a feliratot, ki tudja, milyen…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 19. 03:15 Romantikus ❤️ 0 👁️ 24

A Nap arany fényben úszott, ahogy ment le az égen. A tenger nyugodtan hullámzott, a friss szellő simogatta Sarah arcát, ahogy behunyt szemmel élvezte. A homok kellemesen meleg volt, és élvezte, ahogy lábujjait beletúrja. Mindig ide járt ki, ha csak egy kicsit is csendre, nyugalomra vágyott. A naplemente látványa, a tenger morajlása, a friss levegő ámulatba ejtette, nem tudta megunni, újból és újból csodálta. Elgondolkodott az életén, hogy mennyi szenvedésen és fájdalmon ment keresztül. Több mint tizenöt évig nem látta a valóságot. Annyira szerette a párját, hogy mindent elviselt, és nem is gondolta, hogy ez lehetne másképpen is. Átélt megaláztatásokat, megcsalást, a párja kihasználta minden tekintetben. Dolgozott, mint egy gép, ha kellett két munkahelyen, a párja meg otthon…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 19. 00:30 Élet ❤️ 1 👁️ 24

Vannak pillanatok, amiket nem szabad elszalasztani. Meg kell élni őket akkor, ott, amikor megérkeznek. Mert ezek adják az örömöt és a boldogságot — nem hangosan, nem látványosan, csak csendesen. De pont így jó.

Ma, amikor hazafelé sétáltam, a nap épp lemenőben volt. Megálltam egy pillanatra, csak néztem. A színek valahogy mások voltak — mélyebbek, szebbek, mint amilyennek máskor látni szoktam. Lefotóztam, mert meg akartam őrizni… de már akkor tudtam, hogy a kép nem fogja visszaadni azt, amit akkor láttam és éreztem. A valóságot csak a szem és a szív tudja együtt megfogni.

Tovább indultam, aztán hirtelen megcsapott a fenyőfa illata. Annyira váratlanul ért, hogy egy pillanatra megálltam. A karácsony jutott eszembe — nem a rohanás, nem a készülődés, hanem az az érzés, amikor valahogy…