„emlék” – novellák címszó szerint

Írta: Norbert Farkas 📅 2025. 12. 20. 08:42 Karácsony ❤️ 0 👁️ 7

Hogy őszinte legyek, számomra a karácsony az idők során egyre inkább kezdett egy ugyanolyan szürke hétköznappá válni, mint egy átlagos szombat. Sőt, néha napján egyenes tortúrának éltem meg az ünnepi időszakot.

A takarítás, a bútorhurcibálás, a tény megértetése a mentálisan ókorban ragadt grószékkal és tesóikkal, hogy írással foglalkozom, és nem földműveléssel meg gyári munkával, meg hogy még nem fogok megházasodni, a vezetés stresszforrását pedig kösz, de inkább egy életre elkerülöm. Meg persze a tanulni való, melynek tudata rendszerint egy az egyben nyírta ki a maradék ünnepi hangulatom is kisdiákként.

Bár anno ezt lehet, nem teljesen így éltem meg, utólag átértékelődött bennem 2k20 karácsonya. Ugyanis ironikus módon pont a korlátozások hatására lett szabadabb az ünnep. Amikor nem…

Írta: Kendi 📅 2025. 12. 15. 22:37 Karácsony ❤️ 2 👁️ 12

A fenyők között arany fény csordult a hóra. Öt gyerek körbeállta a frissen született hóembert, mintha titkot őrizne. Kesztyűik nyoma emlékezett nevetésre, hidegre, barátságra. Amikor a nap lebukott, a hóember mosolya élni kezdett. Nem mozdult, mégis figyelt. Tudta a neveiket, a félelmeiket, a vágyaikat. Éjjel csendben maradt, nappal ragyogott. Tavasszal elolvadt, de ígéretet hagyott: minden tél visszatér, és együtt épít reményt. Addig a gyerekek hazamentek, zsebükben csillagfény, cipőjükön csikorgó emlék. Álmaikban erdő suttogott, hó hullott, kéz kézbe simult, és a csend megőrizte a nevetést, míg újra felragyogott a tél, friss ígéretekkel, bátor léptekkel, közös úttal, hazáig, holnapig, mindig, együtt, maradva.

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 12. 10. 21:20 Igaz történet ❤️ 1 👁️ 20

Pici voltam, és volt egy macim. A maci volt a mindenem. Fercsinek hívták. Nem volt már füle, a lába sokszor leszakadt, a szalma is hiányzott belőle, mégis ő volt a világon a legszebb. Egy pici kislány voltam, akit a szülei és a testvére sem tudtak szeretni úgy, ahogy szüksége lett volna rá – és Fercsi adta meg mindazt a gyengédséget, amit tőlük nem kaphattam meg.
Beitta a könnyeimet, csendben hallgatta a fájdalmaimat. Ha nem volt kihez bújnom, ő mindig ott volt. Nemcsak szeretett – örült is velem. Ő töltötte be mindazt az üres helyet, amit egy gyermek a szülei ölelésében keresne. Ő gondoskodott a lelkemről némán, szelíden. Ő adott vigaszt akkor is, amikor senki más nem tudott.
Gyakran éreztem, mintha egy angyal lakna benne. Talán így is volt. Ki tudja? Ha ő nincs, kihez bújtam volna?…

Írta: Gyólay Karolina 💠 📅 2025. 12. 05. 01:37 Nosztalgikus ❤️ 3 👁️ 24

Nagymama unokájával régi ház muskátlis gangja előtt, a napsütötte udvarban játszik, gyümölcsfák árnyékában. A foszladozó takarón, amin ülnek, sok a játék. Kacagnak, mert a nagyi mindig viccesen beszél ilyenkor, ha játékra van idő.
– Mama, ha szeretsz, mondd „meg”?
– Jó, mondom: meg!
Nevetnek. Csillog gyermeklélek mama és unokája szemében.
– Hát persze, hogy szeretlek. Na halljam, mit szeretne az én csillagom. Tudom, valami kavarog a kobakodban.
– Mama, tudom, hogy nyár van és meleg, de úgy szeretném, ha most téli táj lenne, és hóembert építenénk.
– Hmmm, na legyen, de segítened kell benne.
Amíg én beszaladok a házba, te elmondod a varázsigét. Megegyeztünk? Az nélkül nyáron nincs hó, sem hóember. Abrakadabra…

Nagymama egy kosárral jött vissza. Félretolta a takarón a játékokat.
–…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:25 Romantikus ❤️ 0 👁️ 11

Megint egy vasárnap reggel. Utazom a vonaton, az esőcseppek csillognak az ablakon, figyelem őket.
Friss a levegő, mely bejön az ablakon. Érzem az illatod, a tüdőmet nyugtatva segít nem gondolkodni.

Csillogj, esőcsepp… ússz lefelé, csurogj, tűnj el.
Hagyj magamra, egyedül utazva, búcsúzva.

Megint egy vasárnap reggel. Esik, de nyugtatóan boldogít a tudat:
búcsúzva visz mindig ez a vonat.

De miért is történik ez, szerelmem?
Miért hagytál el engem?
A vonaton ülve, egyedül, merengve vágyom utánad.

Csak utazom, gondolkodom.
Szép az eső, szerelmem… vasárnap reggel, esőben hagytál el engem.

Búcsúzom. Már nem bírom. Eltűnsz. Elfelejtelek.
Ezek az esőcseppek szépek… és ma ismét rád emlékeztetnek.

Hideg kéz érintett meg hirtelen. Erősen megfogta a kezem.
A fülembe súgta:
–…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:18 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 13

Szomorú ez a vasárnap, szakad az eső.
Mint mindig, csepeg a víz, folyik az ablakon.
Szemed tükrét keresem, de nem találom.

Szomorú a vasárnap, mindig nélküled.
A lelkem száll, keres téged
a szomorú, hideg eső közepette.

Kereslek némán, vízbe burkolózva.
Hallgatom… esik az eső.
Szomorú vasárnap, nélküled örökké menő.

Szomorú vasárnap, esik az eső.
Az arcod látom, az ablakból figyelve.
Az esőcseppekkel együtt merengve
nézem az esőt egyedül, az ablakon át.

Szomorú vasárnap, megint eljöttél,
de valamit nagyon elfelejtettél.
Hiába vagy szomorú, és hiába próbálsz bántani,
a lelkem figyel, lát téged,
és örökre egy csillagba mélyed.

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:10 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 21

Hamarosan március, milyen szép lesz minden.
Látod, Anyu? Az ablakon kifelé figyelve csodás színeket látok,
gondolkozva, a múltba kapaszkodva.

A levendula virágzását látva illatát a tüdőm beszippantja.
A levendula virágzása, lelkem gyógyítva,
viszi a szél illatát.

S nem aggódom, mert a levendula szép, mellettem áll.
Nézd csak: egy lepke repül felettem.
Csapkodva szárnyaival, szólva, magasra szállva,
csillogva mondja: szeretlek.
El sosem eresztelek.

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 17:03 Lírai mininovella ❤️ 0 👁️ 12

Mesélj, virág, szépséges csillogásod látom.
Mi ez a bú és gyötrelem,
mely elvakítja gondolatom, s mindig fájdítja a szívem?

Gondolataim virágillattal szállnak,
repkednek a levegőben, várva.
Vajon ilyen a szerelem: bú és gyötrelem?

Nem rég fogtad a kezem.
– A sors villámai kegyetlenek. –
Fogd, itt van megint.
Talán, ha hallasz még valaha, újra velem maradsz.

Leültem a padra.
A virágok szépek… mit keresek itt?
Mindegy, rám csak egy fa tekint.

Add hát a tekinteted, csillogó szemed hadd lássam,
s a szívem újra veled lesz,
amit a napsütés hoz vissza.

Bársonyos nap világítja arcomat,
csillog a fán a virág.
Mesélj hát, leveleid szépek, pompázatosak –
énekelj valami csodálatosat.

Illatodat érzem, mintha egy selymes kéz szorítaná a kezem.
Talán itt vagy…