Nemsokára elértek egy még lepusztultabb környékre. A föld itt szürkésbarna volt, a fák csupaszok és korhadtak voltak, a távolban pedig egy régi város romjai éktelenkedtek. Bart távcsövével a messzi sziklákat figyelte, szörnyek után kutatva, Jack az utolsó almáját ette, Kelly pedig gyanakvó tekintettel nézegette a város romjait. Váratlanul Jack nekiment egy rozsdás villanyoszlopnak, és a majdnem megevett almája egy fedél nélküli csatornába zuhant. – Valaki nagyon nem szeretné, hogy almát egyél. – jegyezte meg halkan Kelly. – Most megkapom a jussom apámtól, kicsiként mindig almákkal dobáltam. – felelte Jack. – Ez a környék kihaltabb, mint a... – kezdte volna Bart. Mondandóját egy kicsi kő szakította félbe, amely a felettük elhaladó boltívből tört ki, és egyenesen Bart fején landolt. A…Tovább olvasom…
Ferdén lógnak a felhők az égből, mintha elbotlott volna a nyár a szeptemberben. Szótlanul bámulom a házból az esőverte udvart. Éppen dél van. Macskám belenyávog az úszó harangszóba, aztán már mellém is szegődik, mint valami szürke sejtelem. Mustársárga tekintete könyörgéssel lehet közeli rokon. Reméli, kap valamit. Betekeredik induló, lassú lépteim közé, mint a rengeteg távolság, amit még a háborúban tettem meg. Hatan mentünk el a faluból (hárman az utcából), de csak jómagam tértem haza. Még távol voltam, feltörték az üres házat. Ruhákat vittek el, meg bort. A feszületet összezúzták a falon, és egy széket is összetörtek. A szekrényeket és az íróasztalomat kiforgatták. A könyvekhez nem nyúltak (kár). A misére nem mentem el, pedig kocsit küldtek értem. Fájt a lábam. Meglőtték a…Tovább olvasom…
Néha nehéz ép ésszel gondolkodni a fullasztó hőségben, mivel a nyár ugyanolyan, mint az életem: monoton, unalmas, és konkrétan azt érzem, nem kapok levegőt. Egy gondolat azonban egy kis felüdülést hozott; itt az ideje egy kis pihenőt tartanom, ki kell innen szakadnom kicsit, mert másképp nem bírom. Évek óta egy-egy hosszú hétvégét leszámítva nem voltam szabadságon. Míg más a tengerparton nyaral, vagy a hegyekben kirándul, engem felemészt az irodám szürke fala, a rengeteg papírmunka, ami reggeltől estig itt áll előttem. Mintha soha nem akarna elfogyni. Szerencsére a főnököm is belátta, hogy rám férne egy kis szabadság, így elég könnyen belement abba, hogy kivegyek egy teljes hetet. El sem hiszem, egy teljes hétig nem kell bejönnöm – Jó pihenést Laura! Remélem, ezt a hetet tényleg a…Tovább olvasom…
Gábor megszaporázta lépteit. Egy randevúról nem illik elkésni. Mentségére szóljon, hogy valami oknál fogva késett a busz. De miért éppen ma, amikor neki fontos találkája van. Lillával fog találkozni. Lillával, aki a lila szín imádója, sőt egyenesen szerelmese. Három hete ismerik egymást, kapcsolatuk még csak alakulóban. Heti egy alkalommal tudnak csak találkozni: szombaton. Minden rendben is volna a lánnyal, de a fiú szerint Lilla betegesen imád mindent, ami lila. Beszélgetéseik alatt nagyon sokszor hangzik el a „lila” szó Lilla szájából. Sajnos, Gábor észrevette magán, hogy lassan-lassan allergiás lesz, ha meghallja a „lila” szót. El is határozta, hogy ma megmondja a lánynak, hagyjon fel végre a „lilázással”. Igen ám, de meggondolatlan volt, hiszen a lánnyal épp egy Lila orgona nevű…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Végtelennek tűnt már maga a szántóföldekre tagolt helyiség is, ahol az anyuka vett egy amolyan hobbi-telket, ami egy lecsupaszított, rossz minőségű földdarab volt csupán, semmi több. Közel egy erdős, vadregényes rengeteghez, ahol kamaszodó fia és annak barátja sokat játszott. Váratlan sokhatásként érte őket a hír, miszerint: a kis fából eszkábált fabódéjukat – melyet még a nagymamától hoztak el utánfutós kocsival – felfeszítették, a lakatot levették a láncokat, és ami csak mozdítható volt a hangulatos kis kunyhóban, azt elvitték. Sokáig el sem akarták hinni. Főként a mindig határozott és megfontolt anyuka értetlenkedett eleget, és talán még akkor sem volt hajlandó elhinni ezt a rossz viccet, amikor két és fél órás autóút után megérkeztek a Vác melletti kis község helyszínére. – A…Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Bölcsészeti egyetemre jártak mindketten, de Szonja hamar rájött, mielőtt diplomát kapott volna, hogy muszáj innét kitörnie, és azt csinálnia, amit szeret. Szonja filmkészítéssel szeretett volna foglalkozni, és lelkes autodidaktaként már több forgatókönyvötlettel is megpróbálkozott, és abban a pillanatban, hogy a könyvesboltban meglátta Syd Field: Forgatókönyvírás c. könyvét, valósággal azonnal beleszerelmesedett ebbe a szakmába. Tudta, ha nem próbálja meg a helyezkedést a Színművészetin, vagy egy olyan helyen, ami hasonló jellegű területtel foglalkozik, szívét fogja elárulni. Márpedig Szonja szerette azt hinni, hogy a Hamleti axioma szerint él: „Légy hűséges önmagadhoz!” Érdeklődve kezdett szemezgetni egy pufók, csupaszív sráccal, aki más volt, mint a belőtt sármós, és pengemenő…Tovább olvasom…
Az igazság persze az volt, hogy szándékosan el akart költözni már szüleitől. Egyrészt végre meg akart állni a saját lábán, mint el nem hanyagolható szempont. Másrészt viszont egy ideje már terhessé vált számára, hogy minden családtagja egy rakáson éldegél, és már kiskorában sem lehetett önálló gyerekszobája, vagy – legalábbis – egy aprócska kuckó, ahová biztonsággal, magányra vágyva kicsit visszahúzódhatott volna a rémisztő külvilág bántalmai és zajai elől. A fővárosban különösen egy komplett albérlet – már ha egyéb költségeket nem számítunk – így is több mint háromszázötvenezret kóstált, amit így is, úgy is muszáj volt az embernek kifizetnie, különben a főbérlő villámgyorsan ajtót mutatott neki. Karcsi talpraesett volt szinte világéletében, és miután érettségi után – mindenki…Tovább olvasom…
Délután üldögéltem a szobámban. Unalmamban bekapcsoltam a tévét. Kapcsolgattam a csatornákat, egyiket a másik után. Ráakadtam egy műsorra, ami a csipkéről, csipkeverésről szólt. Végignéztem. Tetszett, amit láttam. – Kár, hogy ügyetlen vagyok az ilyesmikhez. Különben egyből beiratkoznék egy csipkeverő-tanfolyamra. Micsoda csodálatos dolgokat készíthetnék! – morfondíroztam magamban. Aztán megállapítottam, hogy százszázalékosan biztos: a csipkében én csak gyönyörködni fogok. A csipkeverésről tehát lemondtam, fogtam egy könyvet, és elindultam a szokásos helyemre, a tópart mellé. Végigmentem a falun, elsétáltam egy csatorna mellett. Kiértem a tóhoz. Ott leültem, és elővettem egy réges-régi könyvemet, Carolyn Keene ifjúsági detektívregényét. A címe: A régi csipke titka.Tovább olvasom…