Az öreg hárs árnyékában

Az öreg hárs árnyékában,
rebben a pompás illatfelhő,
ha leng szelíden nyári szellő.
Rigó kószál a fűben tétován,
fütyül is alkalomadtán.

Nem taszítanak a napsugarak,
megszokott a léleknek, bőrnek,
már vad tánca a hőségnek.
Szemhéj rebben csupán,
pislogva ereszkedik a délibábtól.

A nagy fán zsongó dalnokok,
zümmögő virágportolvajok,
szorgos népség, csak bámulok.
Mit eltékozol a raj, aláhull,
a vastag törzs körül sárgul.

Néma, dacos a fa, koros,
amolyan tiszteletet ragadó,
mintha őrködne,
erélyesen parancsoló,
tág, lombos gúnyába öltözve.

Villám sem törte még,
sűrű esőben zöldült,
parányi lényeknek ernyő,
felhők közé törő védelmező,
kacagó mókusokkal derült.

Ez elterülő estben szuszog,
lélegzik szolidan lengedezve,
altató dallamot,
kérlel, ne bántsd,
ne kelljen tőled félnie.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.