Fehérségre vágyva

Szürke mocskos köd
lecsorog a házak tetejéről,
halvány fényű lámpák
körgyűrűjében reszket a lehelet.
Kinyújtott kezemmel
markolom szíved dobbanását,
magamhoz szorítva,
szikrát csiholnék
szerelmünk tüzéhez.
Had égjen el
minden fájdalom,
mi körbe zár bennünket,
és a köd vakító fehér fátyolként
omoljon szoborrá vált szerelmünkre.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.