Magányos karácsony

Elnyűtten gubbasztok a homályban,
a szűrődő fény, nem melegít,
jégként dermed lelkemre
a csendesen ölő borzalom,
egyedüllét a magányom.

A távoli hangok némulnak,
megalszanak a párkányon,
a hópihék is puhán
folynak szét semmivé.

Emlék lett a család,
a közös ünnep melege,
a kacagás.
Létem maradt csupaszon,
mint levedlett gönc.

Még lapul bennem rejlő,
biztató Hit s Remény,
vajmi bánat, könny törlő,
örömmel szült Szeretet.

A gyertyák fényében
átélt csodák emléke
lágy párnaként fed,
pásztoréneket zeng
szívemben.

Mégis szép a Karácsony!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.