VÉGTELENÍTETT TEGNAPOK ÁLARCOSBÁLJA

A benső, önmaguknak
nem hazudó ösztönök
is előbb-utóbb megcsalnak;
hány csalatkozás,
mennyi kisstílű,
manipulatív ármány,
megalázó szégyen,
rút titok kell még hozzá,
hogy végül a beteljesített,
önmarcangoló önvád átka
végre az egyes emberek
fejére szálljon?!

Mert meglepően sok
lomha vétség lüktet
még a szívben,
mely a nyughatatlan,
viharvert Lélek adósa.
A Létezéssel is vajúdó
emberen rendre átvérzik
saját ítélet-sorsa.
Mintha az álmot faló
árnyak egyszersmind
köztünk járnának,
mert van az úgy,
hogy bomlófélben
lévő bizalmak
s őszinteségek közt is
előbb-utóbb már
mindenki gyanússá lép elő.

A képernyők élőben
mutogatott nagy
celeb-rikkancs sztárocskáit
kénytelen bámulni,
még az is, aki
– kivételesen –,
kultúráról álmodik.
Az ember vágyai közt
miért szerepel folyton
a légnemű boldogság
hullámzó szakadéka,
amit egyébként is el
kell veszítenie,
hiszen képtelen megtartani?!

Akár a szerpentinút
foszladozik az ember
aljasító, felszínes
hazugságmorzsáktól.
Összeesküvő csinovnyikkoccintás
már mindenütt;
mert hiába öklendezik
vissza hányingerkeltőn
a baklavába megforgatott
mézes-mázos ígéretek egész sorát,
ha közük nincs hozzá,
miként válthassák valóra.

A kanyargós hazugságorgiák
is egyre valóságosabban
mind bújtogatnak,
s nem eresztenek.

Az ösztönöket már
így is régóta egyre
rázza a tartósnak
becézett létapály;
fogyatkoznak már
egyre gyorsított
végütemekben
a bélszerű körfolyosók,
melyeken jó lett volna
az embereknek még
önszántukból legalább
egyszer végigmenni.

A valóban érző szív
jobban teszi,
ha egy kis éberséget
is nyom az elzáródásnak
indult koszorúerekbe,
melyeket nehéz biztos
kezekkel megműteni.
Létzúzódásokat
kapargat, aki él.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.