Örömgyermekek

Édesapám eltávozott a földi létből,
Nagy fájdalom indult bennem a szív mélyéről.
Ez a fájdalom később megváltozott,
És magával hozott egy varázslatot.

E varázslat, mint egy lehelet,
Szétáradt a testemben.
Eljutott az utolsó sejtemig,
És onnantól semmi meg nem állít.

Új emberré születtem,
Ki megszelídíti a rímeket.
Úgy állítom a sorokat,
Mint a szobrász az alkotásokat.

Egy hirtelen pillanat,
S máris eszembe jutnak szavak.
A szavak összekapaszkodnak,
S máris egy sorba sorakoznak.

Addig-addig ölelkeznek,
Amíg a vers meg nem született.
Minden versem egy örömgyermek,
Mely kezdetben a fájdalomtól született.

Varázserőm átalakult,
A fájdalomhoz más is társult.
Élmény most már faragni,
A szavakból mondatot alakítani.

Az örömgyermekek szaporodnak,
Minden nap új családtagot kapnak.
Gyarapszik a verscsalád,
Egyre népesebb a brigád.

Öröm nézni, ahogy fejlődnek,
Ahogy szavaim verset szőnek.
A fejlődés a tetőfokára hágott,
A család könyvvé formálódott.

Terveim közt szerepel,
Újabb könyvvé alakult sereg.
Életem legszebb korszakát élem,
Varázserőm, kérlek, sose hagyj el!

Remélem, még sok-sok örömgyermeknek,
Adhatok a jövőben életet.
Nagy ajándékot kaptam,
A fájdalomból erőt kovácsoltam.

Köszönöm minden embernek,
Kik a varázserőmhöz hozzátesznek.
Szeretettel olvassák verseimet,
És kedves szavakkal felemelnek.

Kevés embernek adatik meg,
Hogy a fájdalomból felemelkedjen.
Az én varázserőm adomány,
Sosem feledem, kitől kaptam.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.