Szüleink

Mikor megszületünk,
Szüleink veszik az első öltözékünk,
Mikor meghalnak, mi azt adjuk, amiben az utolsó útjukon velünk vannak.
Ott vannak első lélegzetünknél,
Mi pedig az utolsó másodpercüknél.

Ők ölelnek először bennünket,
Mi pedig szorítjuk a halálos ágyukon kezüket.
Ott vannak első könnyeinknél,
És az utolsó értük ejtettnél.

Minden fontos pillanatban velünk vannak,
Kivétel, ha az élet kevesebbet ad.
Haláluk után is ott vannak,
S lélekben minket vigasztalnak.

Micsoda kettős játék az élet.
Szomorú és keserédes.
Csodákkal tarkított álomvilág,
Csak az ébredés ne taszítana szomorúságot rám.

A szülők miért nem élnek örökké?
Miért nem együtt ér véget a lét?
Miért nem együtt lépjük át a kaput?
Miért kell látnunk az itt maradt hamut?

Miért húz az élet falat?
Miért ér véget a lét hamar?
Még annyi dolgunk lett volna,
Ehelyett félbeszakadt egy pillanat alatt.

Fel lehet erre készülni?
Hogy ami elkezdődött, be is fejeződik?
A szeretet véget nem ér soha,
Csak valaki előre megy, és van, aki marad.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.