Az otthon

Ház az erdő szélén, fák ölelő karjában,
Fehér kavicsos sétány vezet ajtajához.
Kétoldalt tarka szírmú virágok intenek,
A ház kéménye fehér füstöt pöfögtet.

Ablakában piros muskátli mosolyog,
kutyánk és életem párja várnak ott.
Csak hárman vagyunk az emlékeinkkel,
Csend van, néha hallik gyermek kacaj.

Csendes lett, mint szívünk dobbanása,
Halk, mint a fák suttogó lágy mozgása.
Békés, mint az elfogadott idő múlása,
kandalló melegében megpihenhetünk.

Otthon, ahol átölel a végtelen béke,
Ahol jól érzed magad, boldog életed.
Nincs csillogás, csak végtelen szeretet,
Ölelő társad, aki még most is szeret.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.