Otthonunk valaha

A ház, melyben lakunk ma,
otthonunk valaha,
nekem már nem az régóta,
mi volt egykor.
Megváltozott, más lett.
Számomra oly idegen ez a világ.
Rideg.
Lakóhely csupán.
Már nem otthon.

Igaz, egykor volt otthonom,
ma kényszerű börtönöm.
Nemrég e falak közt még
éltem.
Ma szenvedek.
Hol valaha a szeretet lakozott,
ma a közömbösség,
s a minden mindegy
a megszokott.

Egykor e háznak együtt
mi ketten voltunk gazdái,
ma csupán te vagy az,
én megtűrt lakója.
Noha továbbra is ketten élünk itt,
de immár magunkban.
Ketten, mégis egyedül.

A kályhában egykor
még tűz honolt,
láng lobogott.
Mára a láng kihunyt,
a tűz halott, helye kihűlt.
Más se maradt meg belőle,
mint üszkös hamu és füst,
s talán egy csipetnyi emlék.

Rajtunk kívül nem is lakik itt más,
nekem egy ideje úgy tűnik,
ez már nem ugyanaz a ház,
magányos és kihalt,
velünk együtt is.

Innen az élet megszökött.
Mi maradtunk itt,
ketten lakjuk, látszólag együtt,
mégis te is, én is egyedül.

A ház belsejét fagyos hideg hatja át,
ritka vendég itt a vidámság.
Kerüli is messze egyaránt, látogató és barát.

Télen a fagyos, fázós szél
az ablakokon át gyakran be-benéz.
Kint a hidegtől reszket,
belül meleget remélne.
Betérni szeretne ide,
de olykor, ha sikerül is neki,
csalódnia kell.

Bent melegnek híre hamva sincsen.
Menekül is innen messzire.
Bent, ha szétnézek a szobákban,
én sem találok itt meleget.
A falak kihűltek,
hideget lehelnek.
Itt virágok nincsenek.
Valaha voltak, azóta megfagytak.
Halottak régóta.
Nem maradt meg itt élve már más virág,
mint az ablaktáblák üvegére rajzolt rideg jégvirág.

Elkelne már itt
egy kis éltető, eleven napsugár!
Kérlek hát, kedves Tavasz,
te, csodatévő évszak.
Mutasd meg, mire vagy képes esetemben!
Mutasd meg, hogy bár nem vagyok könnyű eset,
de azért mégsem teljesen reménytelen.
Még én is változhatok,
kedvező irányban is, ha kell!

Kérlek hát, ne késlekedj,
jöjj el mihamarabb!
Melegítsd fel kihűlt szívem!
Nyisd fel szemem,
hogy láthassam a csodát,
változást, mit teszel,
hogy érezhessem és elmondhassam:
ismét itthon vagyok, otthonunkban,
gazdája, veled együtt én is e háznak.

Bízom változást hozó erődben.
Siess,
várlak!
És meglehet, tőlem merészség,
de tán mondhatom:
Várunk!
Mindketten!

Hozzászólások (4 darab)