A vándor és a szellem

Ma éjjel találkoztam
a tél szellemével.
Vállán nehéz zsákot cipelt.
Megszólítottam félénken;
Mondd csak, mi van a zsákodban?
Látom, alig bírod el.

– Valaki élete bánatterhével,
szomorú emlékeivel tette tele.
Ezekre már nem volt szüksége.
Fájdalmát is beletette,
Arra kért, hogy égessem el.

– És mi lett a te jutalmad érte?
– Nekem adta a lelkét cserébe.

– Felesleges cipelned a lelki terhet.
Megveszem én szívesen tőled!
Legalább a súlyod kevesebb lenne.
A zsákodban a lélek a legnehezebb!

– Megfordult ez a gondolat a fejemben.
Eszembe jutott, mit is kezdjek vele?
Egyfolytában csak nyafog nekem.

És te vándor, mit kínálsz érte?
– Tied lehet a varázsbotom,
Csak egyet suhintassz, és hipphopp,
Máris télies lesz újra minden.

– Megegyeztünk! – Viheted, de először
áruld el, hogy mi a szándékod vele?
– Felmelegítem jó szóval és kedvességgel,
Meggyógyítom a szeretetemmel.
Hiszen erre vágyik minden lélek.

– Majd
Megújulva visszarepítem a tavaszi széllel.
Talán boldog is lehet még...
– Remélem.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.