Az örök nő

Aranyhaján pihen a holdfény,
karcsú alakját lágyan simítja,
előtte szép zongorája,,
melynek a sötét éjben
messzire szállt a hangja.
Behunyt szemmel vajon mire gondol?
Mosolya sejtelmes, titokzatos,
arcán az ősöktől kapott női báj,
mely széppé teszi a pillanatot.

Az örök nőt megszépíti a szerelem,
bensőséges, meghitt az a pillanata,
mikor édesanya lesz,
boldog mosollyal tekint
megszületett gyermekére,
kit széltől is óv, szeretettel nevel.
Szemében könnyek,
szívében aggódás, mikor
elengedi kezét...
Az örök nő arcán, a ráncok
is mosolyognak, párjával
együtt örül az unokáknak,
a csendes, nyugodt hétköznapoknak.
Majd az Ő életében is eljön a pillanat,
mikor lelke szerettei után indul
az örök Haza felé.

Hozzászólások (4 darab)