A csend

A lenyugvó nap fénye,
aranyló szálból szőtt szőnyeg
a tájon halkan elterülve.

Víz tükrén fénycsík siklik,
hosszú, ezüstös út kúszik,
a láthatatlan messzeségig.

Távol, vitorlások hintáznak,
ringnak lassú ritmusban,
a csend hullámán nyugalommal.

Mezők behunyják szemüket,
a hegyek árnyékba borulnak,
pihenni készül az ég lassan.

Este közeleg, idő is megáll,
szépségével elcsendesül a táj,
lelked végre nyugalommal hazatalál.

Csak a csend marad a légtérben,
tiszta, őszinte, lelket simogató ölelése,
s a szív dobbanása, békés lüktetése.

Ilyenkor csendben a lélegzetvétel,
amikor megállunk egy időre,
s a világgal lelkünk összeforr végre.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.