Jövőt sző karod

A súly a vállunkon
nem összetör,
csak meggyötör.

Fáradtan,
kéz a kézben,
futunk álmunk felé.

Mikor elérjük,
talán megértjük,
így kopik szerelmünk.

Miért vagyunk hiába
rabjai a múltnak,
szolgái a kitaposott útnak.

S ha megérint a most,
a létezés édes mámora,
csókunk ízét újra ellopja.

Belső fényed ragyog,
ölelésben még áthatol,
jövőt sző újra karod.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.