A Magány művészete

Magamra zárom most kapuim
A hídon többé nem jöhetsz át.
Fekete csend váltja fel bennem
a múlt őrjítő szivárvány-zaját.

Magam körül sétálok most,
rovom a végtelen köröket.
Hangos szó nekem most átok,
szívemre köveket görgetek.

Visszhang kíséri lépteim
lelkem középkori várában.
Emlékekről írok verseket,
hellyel kínálom saját árnyam.

Üdvözöllek otthonomban,
odakint sűvít a szél: dalol.
Táncra kelek magányommal,
szívemben mélység honol.

Megtört lelkem most kiemelem,
elalszik egy ékszeres dobozban.
Magány-művészet a mesterem,
nincs többé helyem a világban.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.