Láttam, mikor a szűz havat marék só olvasztja át. Meg sem született növénynek mérgezve az italát.Tovább olvasom…
Egyre síkosabb testű immár a körbekerített, meztelencsiga sötétség. Élesednek, vészjóslóvá lesznek a baljóslatú, ikra-fények is;Tovább olvasom…
Már mindenki szíve kifosztott kincsesház kell, hogy legyen?! Előre nyújtják nyomorgó kezeiket:Tovább olvasom…
A kitaszított, cserbenhagyott káosz – félő –, még egyszer már ritkán akarhat élet-egésszé rendeződni. Óvópincék vagy légó-bunkerekTovább olvasom…
Keserű kincs a vigasság napja, Na most hagyj, hagyj magamra. Felépült fejem felett a sátor, De csak az eget nézni vágyom, úgy vágyom.Tovább olvasom…
Az idő rejtélyes folyam, rohanó, zúgó sodrában nincs pihenő, nincs megállás. Illékony napok, egyre csak jönnek, szűntelen, majd, ahogy jöttek, elmúlnak.Tovább olvasom…
Megtöri a Hold fénye a sötét eget, lassan kígyózik az álmos tájon, nem látod, hol a vége és a kezdet, összetartoznak, mint a szerelmes párok.Tovább olvasom…
Vastag falak, ablakon, ajtón rácsok, magadba roskadva kuporogsz. Nincs, ki kinyissa, mert kulcsa, a te zsebedben lapul, egy napra várva.Tovább olvasom…