A bagoly és a cica

A bagolynak megsérült a szárnya,
az éjszaka beleakadt egy száraz ágba.
Egy falusi ember járt arra,
segített neki, otthon is ápolta.
A háznál azonban volt egy macska,
ki gyakran fújtatott rája.
Gondolta, jó lenne ebédre,
pedig eddig ő volt az ellensége.
A gazda, hogy megvédje,
egy kalitkába helyezte.
Én eszlek meg téged, meglátod!
Körbenyalta száját, mint aki jól lakott.
Gyakran ült a cica a kalitka mellett,
de idővel a dühe lankadni kezdett.
Volt már, hogy nem prüsszögött annyit,
arcán sem ült gyűlölet mindig.
A gazda kezdte a baglyot reptetni,
így sokat vitte magával szabadba ki.
Cirmó most már nem volt olyan bátor.
Tartott tőle, hogy Huhu megerősödik.
Akár bánthatja is a kicsinyeit.
Ha tehette, hízelgett inkább neki.
Örült, hogy nem akarta pusztítani.
Telt az idő, a bagolynak volt mit enni.
Nem készült a macskát bántani.
Boldog volt, hogy nincs egyedül,
legalább szólt hozzá sokszor valaki.
– Hogy van a szárnyad? Tudsz repülni?
– kérdezgette a cica visszafogottam.
– Javulgat! Ma is fogom próbálgatni.
Lassan annyit beszélgettek,
hogy nem ellenségeskedtek.
A kicsik közben felcseperedtek.
Vadászni is egyedül mentek.
Hamar hideg lett, tél jött.
A két kis állat nagyon fázott.
De megszerették egymást.
Úgy vészelték át a hideget,
hogy egymással összemelegedtek.
Így lett a cica és a bagoly jó barát.