16+

Az alfa generációs szavalóverseny – be like

Norbert Farkas

Tisztelt egybegyűltek, szeretettel üdvözlök mindenkit itt a Gáspár Győző alapfokú művészetoktatási intézmény szavalóversenyén. Igen, azokat is, akik a technika és covid időszak vívmányainak jóvoltából szép távolságukkal vannak itt: ki a vonatról, ki pedig a kanapéról alsógatyában sajtburgert zabálva követi ezt a csodálatos eseményt, amelynek hála ma tovább itt kell rohadnom... khmm. Külön köszöntjük Oszvald Megatron tanárurat, aki a laptopján épp az országos jótékonysági Fortnite-bajnokságot vezeti, az esetlegesen behallatszó lövöldözésért és káromkodásért előre is elnézést kérünk. Amúgy mi a francért kell ugyanott tartani a Fortnite házi fordulóját, mint a szavalóversenyét, ráadásul úgy, hogy ott mindenki online van? Na mindegy.

A zsűritagok:
VAKné (azaz Varga Axel Krisztoferné, csak így rövidebb), Látó Eszmeralda tanárnő. Aki egyébként se nem lát, se nem hall már szegény, és összedrótozva, kerekesszékben jött el hozzánk. Ezúton is köszönjük az elhivatottságát.

A tekintélyes és mélyen tisztelt

Fekete
Alexander
Szebasztián tanárúr.

Akit majd megkérünk arra, hogy ne legyen az, amit a monogramja sugall,
és persze végül, de nem utolsó sorban Fazekas Ottó Sándor tanárurat, akire épp rájött a cifra. Reméljük mindjárt visszajön a mellékhelyiségből.

Az első díj egy Roblox skin csomag.
A második díj egy prémium tagság Elektobi csatornáján.
A harmadik díj pedig GTA Norbi GTA San Andreas-kódgyűjteménye.
Továbbá a fenntarthatóság jegyében minden induló egy papír oklevélben részesül, az egészséges táplálkozás jegyében pedig adunk mellé még egy XXL-es túlcukrozott csokoládét is. Ha már némi anyagi támogatásért cserébe egészségtudatos és ÖKO-suliként hirdetjük magunkat khmm. Na de kezdjük is el.
Önként jelentkező van-e? Nagyszerű.
Közben mondom, hogy lehetőség van arra is, hogy írásban „szavaljátok el” a verset, akkor viszont nem lehet puskázni.

Sziasztok, Stréber Julika vagyok és saját verssel készültem:
– Nem azzal fogjuk öregbíteni a magyar irodalmat és kultúrát, ha mások verseit mondjuk el újra és újra évről évre, szóval ezért készültem saját művel; annyi, hogy majd nem fog rímelni:
Itt minden nagyon szép és jó, bár omlik a mennyezet és jön fel a padló. Nincs fűtés, nincs légkondi, cserébe van tűzjelző, ami az égő tetőcserepekre nem reagál, de a dezodorra meg a szellentésre igen. Mindenki is nagyon kedves, gatyám mindig azért nedves. Lacikát letvetkőztették és bedobták a lányöltözőbe, Benettet a kukába nyomták, Noelnek is hiányzik pár foga, de minden faja, minden jó, éljen a Gáspár iskola ííííí! Na mégis rímelt ííííí!

Köszönjük! A többiek úgy látom, hogy írnak, még további két óra áll rendelkezésre.

József Attila 1.2 y-nal kezdve és három x-szel megtoldva:
Szomszéd házban oszlopok
Oda menek, oszt lopok
Peti vagyok, Gyöngyi leszek
Depi vagyok, ciánt eszek
elmondta papíron: Lakatos Nintendo Ramszesz 1. a osztályos tanuló a 7. évfolyamból

Jóvanezígy Béla: Panelidill
Írta: Jóvanezígy Béla verse
Szomszéd Feri óbégat, a távcsija: csatt csatt csatt, fentről fúró, vrú vrú vrú, lent Subaru vututtú. Egy kisbaba: vá vá vá, faterja meg: Kussolj má', balról egy hús, kloff kloff kloff, az agyam meg off off off. Szomszéd néni káanyád, a férje meg: a te káanyád, egy polc is elkezd gurulni, hogy ne tudjak tanulni.

Három hete nincs fűtés, a plafonunk meg ázik, a jobb oldalt a szomszéd pulya a gép előtt anyázik. A zene is üvölt, de nem ám Mozart, metál. Soha egy perc kuss nem lehet, eszem fa.la megáll. Ez még hagyján, de ha ránézek az épületre, láthatom, h csak a szentlélek tartja egybe'. Na de ez van, ezt kell szeretni, drága egy új otthon, így naívan várjuk hiába, hogy nyerünk majd a lottón.
elmondta papíron: Dóczi Zeusz 6. C osztályos tanuló

Lakatos Zámbódzsimikettő: Az élet iskolája ly-vel
Tegnap a pótvizsgán a haverral megbuktunk, mert előtte este rohadtmód berúgtunk. Be is téptünk hozzá, állatra beálltunk, színes tintákat hallottunk és hangokat láttunk. Három hétig egy ájfónért gyárimunkáztunk, amint meglett félpénzünk rá, menten továbbálltunk. Másik felét meg persze hazulról tarháltuk, máskor tagadjuk, hogy van olyanunk, de most elkiabáltuk. Jött egy baljós SMS egy tegnapi luvnyától, mondtam neki, fix nem tőlem vemhes, hanem mástól. Külsejére se emlékszem, nemhogy a nevére.
Magyar matek óra egybe, gyere hallgasd, nézd meg, magyar mondat = alany + állítmány + bmeg.
Elmondta papíron: Szabó Frankeinsten 4. a osztályos tanuló
Három év alatt nem sikerült megtanulnia helyesen leírni a saját nevét

Skibidi dop dop dop dop yes yes skibidi dop dop dop dop yes yes skibidi és ez ismétlődve két oldalon keresztül, ismeretlen szerző
jobb is, hogy az ezzel induló nem írt rá se nevet, se osztályt

Most pedig következzen, Gipsz Elek igazgatóúr eredményhirdetése, hogy aztán hazamehessünk végre, mellékesen ezzel a mondattal most önmagamat konferáltam fel.

Első helyezett Julika, aki nem tudom, mit fog kezdeni a skinekkel, hisz élete sincs, a másik két kiadó helyről majd ahorita időszámítás szerint egyszer majd értesítjük a résztvevőket, csoki balra, oklevél jobbra, mindenki vegyen egyet, majd húzzunk haza, köszönöm a részvételt!

(Készült Aradi Tibor és Varga Ferenc József versmondóverseny kabaréja nyomán)

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass a novellához!

További hasonló novellák az Élet témából: