Annamária 2.

Céltalanul kószált a forró utcákon. Szandálja néhol nyomokat hagyott a megolvadt, puha aszfaltban.
– Hé, Tárnoki! – harsant kiáltás a háta mögül.
Furcsa hármas közeledett, labdát pattogtatva. A nyakigláb Blaskó, a mackó Gelencsér, köztük mint egy harmadikos, az apró, pisze, rövid hajú Kalner Zsófi. Hatalmas, lencsibaba-szemével olyan ártatlanul pislogott, mint aki azt se tudja, mi fán terem a rosszalkodás.
– Belógunk a Stadionba – szólt meglepően mély hangon. – Focizunk egyet a füves pályán. A Gelencsér tudja, hol hiányzik két rúd a rácsból. Jössz?
– Ők legalább még szóba állnak velem – gondolta Noki.
– Jöhetek.
Útjuk egy cukrászda jókora ablaka előtt vezetett. Bent két pocakos férfi fagylaltot evett, közben az utcára bámult.
– Várjatok! – állt meg Zsófi, s arcát nekiszorította az üvegnek.
A következő pillanatban bentről az látszott, hogy négy torz pofa forgatja szemeit. Az egyik férfi először megdöbbent, aztán elvigyorodott. A másik a pulthoz sietett. Tagbaszakadt fickó szaladt ki.
– Takarodjatok!
A gyerekek röhögve eliszkoltak.
Nokinak egyik pillanatról a másikra elszállt a jó hangulata.
– Nincs kedvem most focizni. Talán majd holnap. Szevasztok.
– Oksi. Szevasz.
Hazamenni, az üres lakásba, nem akart, tovább kóborolt a városban. Egy budai villanegyedben baktatott, kavicsot rugdalva, mikor ismerős hangok ütötték meg a fülét. Harminc körüli, napbarnított, sötétszőke férfi, Annamária és a másik két lány szállt ki egy autóból.
– Nem kéne ezt így beállítanunk – hallotta Andrea megszeppent hangját.
– Ugyan már! Ne rinyálj!
Bementek az egyik hatalmas házba.
Noki odament, belesett a kerítésen. Szépen nyírt pázsitot, tujákat, napozóágyakat, medencét látott. Máskülönben az udvar üres volt.
Hirtelen felhő takarta el a Napot, szellő támadt. A forróság enyhült, Noki mégis jobban izzadt, mint előtte. Szája kiszáradt az izgalomtól, nyelve vattaként tapadt ínyéhez. Maga előtt látta a lányokat, amint megkötözve fekszenek a sötét pincében. Keresett egy öklömnyi követ, és behajította az egyik ablakon. A csörömpölésre az előbbi férfi rohant ki. Noki hátrált néhány lépést, és ráfogta a csúzlit.
– Már hívtam a rendőrséget! Azonnal engedje ki a lányokat, maga rohadt pedrovics! – ordított torkaszakadtából. A hangerőből remélt bátorságot meríteni.
– Talán pedofil – vigyorgott a férfi, s közelebb lépett.
– Álljon meg, mert lövök!
A másik nem hallgatott rá. A fiú megfeszítette a fegyvert, amennyire csak tudta, és combon lőtte ellenfelét. Az felordított, s a lábán húszforintos nagyságú véraláfutás keletkezett.
A lármára kiszaladt a házból a három lány.
– Mi történt? – kérdezte Ildi.
– Ez a hülye kölyök meglőtt csúzlival! Azt hitte, valami leánykereskedő vagyok. Ismeritek?!
– Igen – szólalt meg halkan Annamária.
– Idióta! Ő a nagybátyám – vihogott Ildi.
Noki értetlenül pislogott rájuk.
– Gyere, béküljünk ki – nyújtotta kezét a nagybácsi mosolyogva.
Ahogy a fiú közel lépett, hirtelen visszakézből egy hatalmas pofont adott neki. A gyűrűje felsértette a gyerek arcát. Tárnoki szemében a szégyen könnyeivel eloldalgott. Annamária döbbenten állt, s szívét melegség töltötte el. A másik két lány hangosan hahotázott.
– Íme, Noki, a hős lovag!
– A lányok dicső megmentője!
– Szemetek vagytok! – kiabált rájuk Annamária, s dühösen elrohant.
Másnap reggel a fiú épp az ajtót zárta, mikor vidám hang csendült mögötte.
– És a matek?
– Esetleg délután – vigyorodott el Noki. – Blaskóék már várnak a Ligetben focizni. Ha akarsz, te is jöhetsz.
Fél óra múlva Annamária akkora kiflit rúgott, hogy a labda a háta mögött kötött ki. Nem nevette ki senki.
– Hűha! – tátotta el száját Gelencsér. Ő mindenen nagyszerűen tudott csodálkozni.
– Nem baj! – kacsintott Kalner Zsófi. – Én is így kezdtem...