FORDÍTOTT NAP

Bálint mindig nagy, kitörni kész, gyerekes örömmel és izgatottsággal állt a pénteki munkanapok elébe, ugyanis ezeken a napokon az adott cégcsoport – ahol középvezetői pozíciót sikeredett nem egészen hat év alatt kivívnia magának – mintha szándékosan kicsit elnézőbb lett volna a beosztottjaival; elvégre a pénteki nap magától értetődően már a hétvége szerves részét jelentette, legalábbis egyes helyeken.
Kora hajnalban ébredt, és azonnal bevette magát rituális tisztálkodási szokásai közé és a fürdőszobába. „Hadd pihenjen még imádnivaló kislánya és barátnője!” Az utóbbi időben azt vette észre, hogy minél jobban közeledett a bűvös negyedik X-hez, mintha annál nehezebbé vált volna egy olyan egyszerűségig rutinos folyamat, mint mondjuk a borotválkozás. Egyre több és több borotvahabot volt kénytelen használni, és a nyolcezer forintos Gilette-pengék is pokolian vérvörösre húzták arcbőrét, mintha csak rajta akarnának bosszút állni. Éppen az utolsó simításokat végezte nagy ügybuzgalommal, amikor a tüneményes, kis lenszőke, őzikeszemű angyalka sietett ki kíváncsiskodva gyerekszobájából.
– Apucikám! Bemegyünk ma a dolgozóba? – kérdezte kíváncsian, csalafintán, mert ha egyszer az apja valamit megígért, akkor azt rendszerint valóra is váltotta a Barbie-babáktól egészen a plüss unikornisokig.
– Jó reggelt, drága Hercegnőm! Hát te? – lepődött meg a korai kelésen az apa. – Miért pihensz még? A te korodban én az egész napot átaludtam!
– Apuci! Én is szeretnék borotválkozni! – jelentette ki határozottan a kislány, és már szaladt is ki az előszobába, ahol egy gyerekméretű, műanyag sámli volt rakva, hogy majd arra állhasson fel. Gyorsan visszasietett, akár egy fürge kis szöcske.
– Jaj, de drága vagy! Mindjárt segítek! – az apuka már nyúlt is volna a sámli után, de a kislány határozottan elhárította, mondván, ő már „nagylány”, és bizonyos dolgokat szeretne egyedül megcsinálni.
Letette a sámlit az egyik közepes méretű székre, amit az étkezőből cipelt be a fürdőszobai nagy tükör elé, és miközben apja aftershave-vel párszor bekente az arcát borotválkozása után, a kis hercegnő máris két nagy adag borotvahabot tett kis arcocskájára, amivel úgy festett, mint egy mini lány Mikulás.
– Nézzenek oda, Mikulás lettél, bár még csak most kezdődik a nyár! – próbálta óvatosan letörölni a kislány nózijáról a ráragadt borotvahabmennyiséget.
– Apuci! Használhatok borotvát? – kérdezte bájosan, kicsit talán követelőzve is, tudván, előbb-utóbb úgyis megszerzi magának, amit nagyon akar, hangnemben.
– Hát lássuk csak! – esett hangosan töprengésbe a gondoskodva aggódó apuka. – Kiveszem a pengét a borotvából, és akkor használhatod! Erre azért van szükség, mert szeretném, ha az anyu nagy balhét csinálna belőle! – Kicsit egyszerűbb és hatékonyabb megoldásnak számított, ha a barátnőjét is bevonják ebbe az egymás közötti aprócska kis alkudozásba, lévén a gyereknek muszáj kijelölni a következetesség határvonalait.
A kislány máris kinyitotta két kis pufók kezecskéit, és várta ártatlan nagy bociszemekkel, míg apja a borotvájából lecsatolja a szikeéles pengét, és odaadja neki, hogy nyugodtan húzza csak le egyébként is nem létező szakállát. Élvezettel és sugárzó örömmel nézte, amint a kislány az ellesett, betanult rutinmozdulatokkal előbb fentről lefelé haladva pufók, tüneményes arcocskáján óvatosan, finoman végighalad az ártalmatlan borotvával, majd szakszerűen a bőséges hideg vizes csap sugarai alá tartja a borotvát, akár a profik, majd következik a nem létező szakáll szakszerű eltávolítása, és legvégül az ugyancsak nem létező ajkak feletti rész. Öröm volt nézni, hogy előbb csücsörítő, torz, groteszk, kissé duli-fuli dacos arcokat vág. Mintha kicsit ki is akarta volna gúnyolni saját gyerekkorú tükörképét. Majd bőséges vízzel lemosta arcáról a felesleget, és úgy tűnt, mint akit teljesen kicseréltek. Nettnek, frissnek, kiegyensúlyozottnak látta önmagát.
– Apuci! Szerinted én szép vagyok? – kérdezte kuncsorogva, bizonytalanul.
– Kis tündérbogaram! Te vagy a leggyönyörűbb kis hercegnő, akit valaha is láttam!
A kislány megint jó alaposan megnézte magát a nagyméretű tükörben, majd aztán gondolt egyet, és ami a „szívén, az a száján” hozzáállással megkérdezte:
– Apuci! Nekem mikor lesz már végre cicim?
Az apukát hirtelen, azonnal totális sugárban öntötte el a verejték, és olyan kisebb pánikroham lett úrrá rajta, mint akinek kisebb keringési problémái vannak.
– Hát... kis bogaram... ez egy nagyon fontos és lényeges kérdés... „Most meg mi a fenét találjon ki, hogy egyszersmind megnyugtassa és el is oszlassa a további kompromittáló vagy épp tabu témaként kezelt kérdések egész özönét, mely valószínűleg még jó párszor várni fog rá?!” – töprengett.
– Apuci! Mikor szexelhetek? – jött egy újabb tiltott kérdés, amit egy ilyen kis csöppség még valószínűleg nem is érthet meg igazán. „Istenem! Mikor fog végre felébredni fantasztikusan szuperszexi barátnője, hogy ezekkel a kényes kérdésekkel elsősorban ő foglalkozzék?” – fut át másodpercek alatt az agyán.
Végül mielőtt a kínos válaszadást megtenné és leégetné magát kislánya előtt, végre kissé álmos kómasággal kisétál bombázó virágszál barátnője; sugárzóan, de kissé fáradtan elmosolyodik, amint megpillantja, hogy a kis hercegnő éppen utolsó simításokat végez az arcán.
– Hahó! Jó reggelt! Sziasztok! Hát ti? Még olyan korán van, ugye? – kukkant be a fürdőbe, majd előbb a kislány kap egy nagy puszit, később pedig az apuka is! – Mit csináltok? – kérdezi mosolygós kíváncsisággal.
– Hát... mi csak előkészülünk a dolgozóba, mert gondoltam, Lilikét beviszem a munkahelyemre! Persze csak, ha nem bánod! – néz gyönyörű barátnőjére félszegen.
– Szerintem ez remek ötlet! A pénteki nap úgyis lazának tűnik a hétvége miatt!
– Ezt mondom én is... – töpreng az apuka.
A kis hercegnő kicsit mellőzöttnek gondolja magát, mintha szándékosan megfeledkeztek volna róla, ezért anyukájához intézi a kérdéseit:
– Anyuci! Mikor lesz cicim, és mikor szexelhetek?
– Ö... hogy... micsoda...? – Alig tudja lenyelni a szupermodell nő a torkát veszélyeztető gombócot. Úgy érzi, alig kap levegőt. – Kis csillagom! Tudod, ha nagy lány leszel, a tested is megváltozik majd! Ami pedig a szexet illeti? Nos! – jelentősen marcona, komoly pillantást mér a semmiről sem tehető apuka felé, mintha Bálint bármiről is tehetne. – Azzal ráérsz még foglalkozni!
A kislányon látszik, hogy erősen töpreng, töri a kis buksiját, hogy vajon igaz-e, amit anyukája mondott az idősebb korról, aztán mint akit már nem érdekel a téma, rögtön vált:
– Képzeld, apucival megyünk dolgozni, és végre nagylány lehetek! – ujjong.
– Igen, drágaságom! Hallottam! Most pedig készüljünk el hármasban gyorsan, mert még a hajadat is szeretném rendesen megfésülni! – azzal a biztonság kedvéért előkeresi a tükrös szekrényből a gyerekholmik között a fésűt, mert Lilike azt szereti, ha sejmes a haja!
Pillanatok alatt elkészültek. Kutyafuttában előkerültek a vasalt ingek és nadrágok Bálint számára, míg filigrán és csinos barátnője is felöltözködött.
– Jól nézel ki, drágám! – igyekezett megigazítani folyamatosan félrecsúszó nyakkendőjét. Voltak ugyanis olyan munkahelyek, ahol ez kötelező elvárásnak számított, pláne, ahol időnként külföldi partnerek és befektetők is sokszor tiszteletüket tették.
– Figyelj, hercegnőm! – hajolt le a csinos anyuka kislányához, hogy mint nő a nővel beszéljenek. – Szeretném, ha jó kislány lennél, és nagyon jól éreznéd magad! – puszilta homlokon, persze vigyázva, hogy szájfénye ne hagyhasson maradandó nyomot a kislánya buksiján.
– Akkor mindenki kész? – kérdezte megerősítést kérve az apuka.
– Igen, drágám! Minden kész! – végre hármasban, együtt álltak meg egy jelentőségteljes pillanat erejéig az előszobai nagyalakú tükör előtt, mely úgy tűnt, mindig az igazat mutatja. Kicsit már-már túl tökéletesen.
– Akkor én megpróbálok kicsit hamarabb elszabadulni, mint délután fél öt, de ti csak kajáljatok egészen nyugodtan! – válaszolta a barátnő.
Mindhárman kiléptek a bejárati ajtón, melyet maguk után gondosan bezártak, és beszálltak a kisebb méretű liftbe, mely levitte őket a földszintre.
Még egy futó puszi a kislánynak és az apukának, és míg az apuka kicsit bajlódott a biztonsági gyereküléssel, addig az anyuka már nagyobb gazellalépésekkel szökkent, hogy elérhesse a megfelelő buszt.
A munkahelyen szinte minden gesztusban és mozdulatban egyetlen cselekvés motoszkált: végre péntek van, tehát előbb el lehet a munkából szabadulni. Sürgős teendők után kószáló embereket nem, legfeljebb sportos és szép emberekkel találkoztak, amint beléptek mindketten a hatalmas, üvegezett irodaház épületébe.
Bálintnak nem is kellett külön imádnivaló kislányát szólongatni, hogy legyen udvarias és köszönjön szépen, mert mindenkivel nagyon aranyos és barátságos volt. A szupermodell külsejű titkárnők, HR-munkatársak pedig egyenesen majd megőrültek érte, hogy mennyire bájos és huncut.
– Hát szia! Adhatok egy puszit neked? – kérdezte kérdőn egy magas, nagyon karcsú néni, aki álomszép volt, vakító hófehér mosollyal rendelkezett, és látszólag legalábbis imádta a gyerekeket.
Lilike megszeppenten, tétován apukájára nézett, Bálint pedig bólintott, így a gyönyörűséges néni kedves-gyöngéden magához ölelte és összevissza puszilta, amitől rúzsos lett jócskán kis pofikája.
– Nem is tudtam rólad, Bálint, hogy ennyire gyönyörű kislányod van? Sokszor gratulálok hozzá! – emelkedett fel. Lehetett tudni azt, hogy a kedveskedő bók mögött milyen indíték bújik-e meg, mindenesetre az apuka kedvesen megköszönte, és már siettek is tovább.
– Apuci, ki volt ez a kedves néni? – kérdezte a kislány.
– Hát ő valóban kedves, de csak azért... mert... – itt inkább elharapta a mondatot. Ugyan mit mondhatott egy pici lánykának, aki még annyira jóhiszemű, bolondos naivsággal tekintett az életbe, hogy nem tudhatta, melyik embert mi irányítja.
Besiettek a nagyméretű irodába, ahol majdnem minden asztalon volt legalább egy félmillió forint értékű csúcskategóriás laptop.
A kislány fogta a kifestőkönyveit, zsírkrétáit és színes ceruzáit, és mintha ő is a vállalat hangyaszorgalmú alkalmazottja volna, felmászott a nagyméretű irodai forgószékre, és máris, mint aki borzasztóan elfoglalt, munkához látott. Hogy tudná úgy kiszínezni a képet, hogy a vonalon belül maradhasson? Fogós kérdés!
Az apukának még volt egy kis munkája, így máris kinyitotta a jegyzeteit és a laptopját, és már körmölt is.
Lehet tudni, hogy az adott vállalat munkatársai között miként vagy hogyan szereztek arról tudomást, hogy egy kislány is van az épületben, annyi azonban bizonyos, hogy egész délelőtt szinte hatalmas sor kezdett kialakulni a zárt irodaajtó túloldalán, és persze sutymorgásokból sem volt hiány. Sokszor szinte a semmiből bukkant fel egy-egy kedveskedő munkatárs férfiak-hölgyek vegyesen. Volt, aki egy kis édességet, más egy plüssfigurát hozott, míg mások gumicukrot vittek, megint mások legalább öt Barbie-babát. Gondolhatták, hadd játszhasson szabadon és gondtalanul a gyerek.
A tízórás üzleti megbeszélésen az apukának is illett kötelezően megjelennie. Először arra gondolt, hogy beviszi magával a kislányát a tárgyalóterembe; elvégre senkit sem zavarna, és mindig csöndben van, aztán átgondolta a dolgot, és inkább azt találta ki, hogy kopogtat az egyik kedvesebb titkárnő ajtaján, és rábízza a kis hercegnőt.
– Fruzsika drága! Egy hatalmas szívességet szeretnék kérni! – kezdte.
– Igazán? – emelte fel őzikeszemű, babonázó tekintetét a nagyméretű íróasztal mögött. – Na és mi lenne az?
– Az értekezlet idejére szeretném, ha vigyáznál a lányomra! Cserébe kérhetsz bármit a következő negyedévre! – mivel nem akart elkésni, azért rögtön gyöngéden bevezette Lilikét, aki egy plüssállatkát szorongatott erősen, és kissé meglepettnek tűnt.
– Hát szia! Hogy hívnak?
– Ő itt Lili! És kicsit szégyellős, de szerintem ti nagyon jó barátnők lesztek! – lehajolt a kislányhoz: – Drága kincsem! Apunak most munkája akadt, de ez a nagyon kedves néni biztosan elszórakoztat. – Megpuszilta kis arcát, majd magukra hagyta a hölgyeket.
A tízórás megbeszélés több mint négy és fél órán át tartott, mire a külföldi partnerek egyáltalán hajlandóknak mutatkoztak alkalmas és nyereséges üzletet kötni az adott vállalattal.
Bálint mire visszaért, kisebb játszótér fogadta a titkárnő hölgy irodájában. Plüssfigurák tonnaszám, míg a titkárnő a szőnyegen ücsörgött, és szinte ujjongó örömteli hangulatban bolondozott és játszott a kislánnyal.
– Látom, minden rendben van! Ennek nagyon örülök! Fruzsikám drága! Egy életre lekötelezel! Jól éreztétek magatokat, kincsem? – hajolt le a kislányhoz.
– Nagyon! Nagyon kedves néni a barátod! – jegyezte meg élénken, kissé kipirultan a játék izgalmától.
Végül aztán elérkezett a várva várt munkaidő lejárta, de mivel péntek volt, ezért valamivel három óra után lépett ki apuka és kislánya az épületből, ahol mindenki annyira kedvesnek, megértőnek és emberinek tűnt.