Krémes történet

Ez a mese rólam szól. Egy őszi péntek estén a város utcáin bolyongva felfedeztem a környék legjobb cukrászdáját. Bementem, és hallgattam a csilingelő kis csengő hangját. Jóleső érzés volt a hűvösből, az andalító melegbe leülni. Volt ott minden, ami szem-szájnak ingere. Kinéztem magamnak a legfinomabb falatot, egy francia krémest. Elfogultan persze, hisz biztosan van nála finomabb, mézes-mázasabb, hatvanhat-krémmel töltött. Mégis magával ragadott a maga egyszerűsége, az ellenálhatatlan fekete csokimáz a tetején. A benne rejlő ízvilág. Lehunytam szemem, már a szájamban éreztem, és a pulthoz léptem.
- Szörnyen sajnálom, éppen zárunk! Látogasson meg holnap! - mondta egy kedves női hang.
Azon az éjjel az „én krémesemmel” álmodtam. Elképzeltem milyen jó lenne vele. Hogy tudnám őt szeretni. Másnap délután felvettem a legszebb ruhám, így készülve a nagy találkozásra. Mosollyal arcomon léptem be ismét, egyből kiszúrtam őt. Ott volt egyedül, várt reám. Elindultam felé, de ekkor az eladónő utána nyúlt, és az előttem sorban álló kisfiúnak adta. Szomorú szájízzel ültem le az üres asztalhoz, haragosan néztem milyen mohón eszi a kis gyerkőc.
- Mit hozhatok a kedves vendégnek? - kérdezte mosolyogva az asztalomhoz lépő nő.
Ekkor tüntetőleg felálltam és még egy búcsúpillantást vettem a maradék krémesre, ami már cseppet sem tetszett, és azzal sarkon fordultam. Látni sem akartam többé! Napokig arra fele se jártam, teljesen el is feledkeztem róla, vagy csak nem akartam rágondolni...
Egy hétre rá azonban, épp a kirakat előtt siettem el, amikor viszont láttam őt. Gyönyörűbb volt, mint mikor először láttam. Vagy mint azután bármikor… Elérkezett hát a pillanat, amire úgy vártam. Ott volt előttem. Beültem vele egy eldugott sarokba. Megszűnt körülöttem a világ. Csak ő, és én... Éreztem az illatát, de csak néztem. Elment az erő a kezemből. Annyira szép volt a látványa, hogy nem volt szívem megenni. Órákon át csak néztem, az időérzékem is megszűnt. Majd újammal lassan végigsimítottam, megízleltem. Olyan édes volt! Most is érzem az első falat felejthetetlen pillanatát. Szerelem volt első látásra.
A következő pár este felejthetetlen élmény volt, egész nap csak az estére vágytam, hogy vele lehessek. Aztán nem tudom mi történhetett. Egyik napról a másikra teljesen megváltozott. Kemény lett és száraz. Egyszerűen nem értettem, hogy a legfinomabb falat, hogy válhat ilyenné. De reméltem, hogy minden olyan lehet, mint régebb. Még egy hosszú héten át ott voltam vele. Az eladónő már árgus szemekkel nézett, hogy minden este ott üldögélek, és elvagyok azzal az egy süteménnyel. Úgy éreztem nem látnak szívesen. Ekkor eljöttem és elhatároztam, hogy többet arra felé sem megyek.
Így az azt követő délután elsétáltam és egy doboz csokoládéval kedveskedtem az épp sepregető elárusítónőnek. Nem értette.
- Nem ebből az egy cukrászdából áll a világ! – gondoltam magamba. Máshol is találni krémest, sőt talán még sokkal finomabbat is! És boldogan élünk míg meg nem halunk…
Ez a mese nem csak rólam szólt!