„hóesés” – novellák címszó szerint

Írta: Zofia 📅 2026. 03. 30. 22:34 Nosztalgikus ❤️ 2 👁️ 12

Egy téli nap, kora reggel kinézek az ablakomon, s látom, hogy sűrű pelyhekben hull a porcukorfehér hó. Havazik. Szívemben melegséget érzek, hisz eszembe jut a gyermekkorom. Akkor is ilyen sebesen szállingóztak az égből lefelé a pihe-puha „vattacukorszerű” nagy hópelyhek. Megállapítom magamban, hogy a hópelyhek oly egyenletesen szállnak, mint Időapó homokórájában a homokszemek. Nagyon szeretem a havat, mert ilyenkor minden egyformán fehér színben pompázik az utcánkban, a drága Mercedes autó és a kicsi „bogárhátú” Fiat is. Kimegyek a szerszámoskamrámba, hogy ismét elővegyem a hólapátomat, s miközben azt keresem, kezem ügyébe akad egy réges-rég elfeledett emlék, egy számomra különleges nagy értékkel bíró tárgy: Édesapámtól kapott szánkó. „Nem is olyan nagy, mint akkor” – tűnődök magamban…

Írta: Soósné Balassa Eszter 💠 📅 2026. 01. 11. 06:52 Élet ❤️ 2 👁️ 16

Mindent betakar fehér dunnájával Holle anyó. Az apró kis madarak korán reggel az etetőre szálltak. Érintetlen volt a hó. Csendessé vált a világ, csak az ő üdvözlő csivitelésüket hallani.

– Tudjátok, kincseim, ilyenkor sok kis állat nem talál élelmet, nekünk kell gondoskodni róluk egészen tavaszig. Ők meghálálják nekünk, énekelnek, a kertünkben teszik a dolgukat.

– Gyertek, gyerekek, adjunk magocskát a madaraknak.

A két kis lurkó öltözött is nyomban.

– Mamika, még mit vihetünk?
– Gyerekként felfűztük a töpörtyűt, de csak olyat, ami nincs besózva.

Így tanították nekünk hosszú évtizedekkel ezelőtt szüleink, nagyszüleink. Most már hálóban kapható golyókat adunk nekik.

– Nézd csak, mami, ideszállt a kezemre, milyen madárka ez?
– Nézd csak, ő őszapóka, ő meg itt cinege, na…

Írta: A. J. Vale 📅 2025. 12. 16. 09:29 Romantikus ❤️ 0 👁️ 55

Lassan sétáltam a délutáni hóesésben. 
Az óváros szűk utcácskáin keresztülvágva közelítettem kedvenc helyem felé. A hópelyhek lassan táncolva hullottak az utcai lámpák és üzletek fényeiben. A világításban egy-egy pillanatra megcsillant a hópihék apró kristályteste. A járókelők élvezték a tél csodáját – nevetgélve, andalogva sétáltak az utcákon.
Befordultam a Hotel Marine patinás épületének sarkán egy kis utcába, ahol több apró ajándékbolt, étterem mellett az én úti célom is volt. Az ódon házak kopott fatáblás ablakai behavazva figyelték az alattuk sétáló embereket.
Megálltam egy szürke, kőberakásos épület mellett. Hatalmas kirakatüvegén sejtelmes fények szűrődtek ki, amik különleges árnyékot vetettek a hófedte járdára. Felnéztem az ajtó feletti cégtáblára és elmosolyodtam: „Books and…

Írta: Soósné Balassa Eszter 💠 📅 2025. 12. 14. 14:53 Igaz történet ❤️ 1 👁️ 17

Egész éjjel esett a hó. Puha, fehér hótakaró borult a tájra. Két apró gyermek öltözködött, hogy kimehessen az udvarra. Lábukon hótaposó, rajtuk jó meleg overál. Arcukat az ég felé tartva nézték a szálló hópihéket. Aprócska kezeikben csillogott a friss hó.

– Ébike, fussunk a hóban! – hívta Édua testvérét.

Aprócska lábnyomaik mutatták, merre futnak.

– Écuka, építsünk hóembert? – kérdezte Ében.

Apa és anya is csatlakozott. Gurították a hógolyót, egyre csak nőtt. Kész lett a hóember teste, majd a feje. Rákerült a répaorr, a seprű, a kalap.

– Hógolyózzunk? – szólt oda anya.
– Igeeeen! – felelték.

Apa hógolyót gyártott, a két pici dobálta. Élvezték a friss hó érintését.

– Lassan indulni kell befelé – szólt apa.

A gyerekek vidáman futottak befelé. Még hátranéztek, és…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 16:06 Fantasy ❤️ 0 👁️ 10

A történet hidegben kezdődik, este, az erdőben, farkasok vonyítása közepette.
Csillogó fény, mely mindig világít és a gyermekek álmán segít, ma este kihunyt,
s aludni senki nem tudott. A sötét felhők eltakartak mindent,
s a kislány szeme csak az eget figyelte, félve, merengve.

– Anyu, nem tudok aludni… csak dörzsölöm a szemem, a felhőket nézem.

– A jégkristály, kislányom… a hercegnő, a tündér őrzi utadat,
védi álmodat, mint minden este. De ma este hiába kereste.

– Nyitva van az ablak, hideg van, mindjárt becsukom.
Hunyd be a szemed, aludj, kislányom, csak nyugodtan…
a tündér eljön biztosan.

– De hideg van… mindegy, anyu elment. Kiülök az ablakba,
esernyővel talán látom a tündért… el vagyok keseredve.
Bár csak tündér lennék én is! Repülnék a magasba,
csillogó fényeket…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 15:50 Karácsony ❤️ 0 👁️ 12

Hideg volt, este volt, sötét mindenhol, s csak egy lámpa ég.
Kicsi lábak alatt ropog a hó, egy kisfiú rőzsével a kezében siet haza.

– Ma biztosan kikapok… elmaradtam, sokáig dolgoztam. Világít a lámpa…
Esik a hó, de jó… karácsony van, a fa alatt már biztosan ajándék van.

Futott is már, ahogyan csak bírt, s az ajtóban anyukája várta mosolyogva.

– Eljön a Jézuska, ügyes voltál, meleget hoztál ma estére. Feküdj le, s takarózz be.

Álom jött a szemére, s csak figyelve egy hangot hallott:

– A krampusz vagyok! Nagyon rossz kisfiú voltál tavaly, ezért ajándékot nem kaptál!

Mély hang szólt, hangosan, nevetve, gúnyosan a fülébe, figyelmeztetve:

– Vigyázz! Mindig rossz voltál, de ma nagyon ráfaragtál. Idén sincs ajándék… csak egy.
Magammal viszlek a mély sötétségbe, hol velem…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 03. 15:48 Karácsony ❤️ 0 👁️ 9

Tél volt, hideg volt és este. A sötétség volt mindenütt karácsony este.
A Hókirálynő olvasta a könyvét, egy kis gyerekre gondolt, mint minden este.

– Feküdj le végre, kislányom, a ma este ugyanolyan, mint a többi, csak álom.
– A Hókirálynő… anyu, mindig vele álmodom karácsonykor. Nem alszom.
– A Hókirálynő nem bánt, lányom. Télen este jön, mikor esik. Kívánságod valóra válik.

– Mit kívánsz ma este, szenteste? Álmodsz, s álmod teljesül reggelre.
– Azt kívánom, ha alszom, teljesüljön az álmom. Hókirálynő szeretnék lenni,
hogy másoknak tudjak segíteni.

Az éjszaka hideg volt, s a kislány elaludt szakadó hóesés közepette az ágyban.

Jött a reggel, s a kislány felkelt:
– Hol vagyok most? Mi ez a hideg, mely bőröm fagyasztja meg?
Hókirálynő vagyok karácsony reggel… hol vagyok?…

Írta: Kendi 📅 2025. 11. 30. 21:40 Mikulás ❤️ 0 👁️ 17

A havas hegyek lábánál, egy csendes, fenyőkkel ölelt tisztáson élt a világ legismertebb, mégis legrejtélyesebb lakója: a Télapó. Aki egyszer is látta őt, soha nem felejtette el azt a jóságos mosolyt, amely olyan volt, mint egy meleg takaró a leghidegebb téli éjszakán.

Egy különösen hideg decemberi hajnalon Télapó kilépett a műhelyéből, vállán a jól ismert piros kabáttal, és elégedetten nézett körbe a hóval borított vidéken. A manók már serényen készülődtek az ünnepre, ő pedig egy kis friss levegőt szeretett volna szívni, mielőtt megkezdődne az év legfontosabb napja.

Ahogy Télapó a hófödte fenyvesek felé sétált, valami furcsát vett észre. A közelben egy apró csillogó fény táncolt a levegőben. Amikor közelebb lépett, látta, hogy egy pici, reszkető hómanó áll a hóban, és sírdogál.

–…