A színház számomra mindig valami távoli, mégis különös módon ismerős világ maradt. Gyermekkoromban sem, később sem adatott meg, hogy ott üljek a nézőtéren, hogy felgördüljön előttem a függöny, és élőben lássam a történeteket. A család és a körülmények ezt akkor nem tették lehetővé. Maradt a televízió. Onnan ismertem meg a színpad varázsát – egy képernyőn keresztül, távolról, mégis csodálattal figyelve. Gyermekként is csodáltam a színészeket, ma is ugyanazzal a tisztelettel nézek rájuk. Mindig lenyűgözött, ahogyan egy szerepben sorsokat, érzéseket, emberi világokat keltenek életre. Egyszer csak megelevenedik egy történet, és többé válik puszta szavaknál. Az olvasás lett a mindenem. A könyvek, amelyek kézről kézre jártak, megsárgult lapokkal, mások érintésével, történetekkel telve…Tovább olvasom…
Éjszaka van. A házban lassan minden elcsendesedik. A nappal zaja lecsúszik rólam, akár egy nehéz kendő a vállról. Odakint hűvös levegő ül a kert fölött, az ágak mozdulatlanul tartják magukat a sötétben. A fák között egy apró éjszakai madár énekel. Hallgatom. Tiszta, kitartó hangja van. Apró teste talán alig látszik az ágak között, mégis betölti dallal a kertet. A hűvös éjszaka sem veszi el a kedvét. Énekel, mert nem tud másként jelen lenni. Amit magában hordoz, dallá válik az éjszakában. Én pedig ott ülök a hűvös éjszakában, a madárdal közelében, és az életemre gondolok. Az életemből egész regény születhetne. Talán több kötet is, tele olyan oldalakkal, amelyeket néha magam is nehezen merek újraolvasni. Nehéz fejezetekkel, megsárgult lapokkal, elhallgatott mondatokkal, hosszú…Tovább olvasom…
A reggel hűse párafüggönyt aggat egyenként üvegére az ablakoknak. Nyomában az addig mögötte látszó világ szökik, mint illékony álom, tűnik el, szűnik meg, mi eddig volt, mint látvány, s kerül át ama másik oldalra, a láthatatlan dolgok birodalmába. Reggel van. Csupán néhány perce, hogy felkeltél, de máris gyengének, fáradtnak érzed magad. Arra is képtelen vagy, hogy akár egyetlen mozdulatot tegyél. Legszívesebben gondolkodás nélkül mennél, rohannál vissza oda, ahonnan jöttél, ágyadhoz, ahonnan csupán alig néhány perce, hogy felkeltél, rohannál, ha erőd volna, és milyen jó volna, ha újra éreznéd testedhez simuló takaród melegét. De késő, torkod már felébredt, és követeli azt, mi őt szokásosan megilleti, reggeli jussát. S te erre mást nem tudsz tenni, mint megindulni, a kávéfőzőt…Tovább olvasom…
A hajnal első gyenge fényei még alig cirógatták a ciprusi tengerpartot. A homok puha és meleg volt a szárazföld felé eső részén, de a víz közelében már nyirkos, hűs tapintású. Ezen a határon, egy eldugott fészekből, apró, barna tojásból egy kis teknősbéka bukkant elő. Páncélja még puha volt, lábai gyengék, de a természet ősi parancsa máris beléégette az irányt: a tenger. Az apró teknős megremegett a hűs hajnali szélben, majd megkezdte élete legnagyobb, legveszélyesebb utazását. Szedte a négy kis lábát, a homokba vájva mélyedéseket, amelyek azonnal beomlottak alatta. Látott ismét egy apró teknős testet maga mellett, amit egy éhes sirály karmolt fel, majd a magasba emelte. Nem volt ideje megállni, nem volt ideje gyászolni. Az ösztön hajtotta, a túlélés parancsa, hogy a lehető…Tovább olvasom…
A Homokóra (a Mérendő Idő) kérdezte a Tengert (az Örök Áramlás): – Hogy vagy, Végtelen Barátom? – kérdezte a Homokóra. Hangja reszelős volt a sok hulló homoktól. A tenger mélyen sóhajtott, hullámai elérték a partot, majd visszavonultak. – Nézem a sok homokszemet, amelyeket magamban hordozok, és csodálkozom a sorsodon. Te mindent megpróbálsz összegyűjteni. Miért? A Homokóra dacosan válaszolt: – Én tartom rendben a világot. Én mérem a lehetőséget. Ha nem peregnének le a homokszemeim, mi lenne a halandóval? Nem tudná, mennyi ideje van arra, hogy helyesen éljen. A Tenger nevetett, tiszta, sós nevetés volt. – Te csak a végességet méred. Azt a porhüvelyt, amibe a lélek ragadt. De minden egyes szemed, ami alulra hullik, az a veszteség pillanata. Az emberek félnek a mulandóságtól…Tovább olvasom…
A reggel már nem keresett semmit. A fény határozottabban érkezett, mintha emlékezne az előző napokra. Nem állt meg, nem habozott, csak végigment a szobán, és elfoglalta a helyét. Az utcán a város folytatta önmagát. A házak ugyanott álltak, de a közöttük lévő tér más lett. A levegőben volt valami könnyedség, mintha a tegnap elengedett volna valamit. Délután az idő nem lassult, mégis tágasabb lett. A percek nem torlódtak, hanem elfértek egymás mellett. A gondolatok nem maradtak meg, hanem továbbmentek. Este a fény nem búcsúzott el, csak átalakult. Az ablakok mögött meleg derengés maradt, az utcák pedig csendben vették át a helyét. Nem maradt kérdés. Csak az a halk érzés, hogy minden folytatódik.Tovább olvasom…
Péntek délután Emma hamarabb érkezett haza a szokásosnál. Úgy gondolta, egy kád meleg vízben piheni ki a hét fáradalmait. Alig hogy ellazultak az izmai, pillái is meggyengültek, hatalmas csattanásra riadt fel. Úgy érezte, szinte megmozdulnak körötte a falak. Azonnal kiugrott a vízből, és az ablakhoz szaladt. A kerítésre felfüggeszkedve egy autót látott meg váratlanul. Az oszlopot is áttörve landolt a deszkák tetején. Vezetője nem tudta bevenni a kanyart, és bevágódott a járdára. Kint már hangos jajveszékelés támadt, mire magára tudott kapni néhány ruhadarabot. Szerencsére személyi sérülés nem történt, a nő pedig még időben el tudta zárni az ömlő gáz csapját.Tovább olvasom…
16+ – A mű korhatáros tartalmat tartalmaz.
Van egy ország! Van egy ország, mi önön magával határos. Határai mégis körbeölelik az egész földet! Bárhová mész, bárhová vet a sors szele, ha a szélre bízod a magyar szót, bizonyos, hogy magyar ajak válaszol reá! Van egy ország! Van egy ország, mi az egész világot magához öleli! Mi mindenkit teljes szívéből szeret. Mégis gyűlöli! Igen. Nagyon tud gyűlölni. Nagyon, de nagyon tud! Ugyanakkor befogadja a gyűlöletből érkező idegen anyaméhet! Ami, ha aztán megfogan, már nem lesz soha többé idegen! Már nem gyűlölt! Már nem ellenség. Hanem a mienk! És ami a mienk, azért tűzbe megyünk! Van egy ország. Van egy ország, mit vastag láncokkal béklyóba vertek, mégis jogot formál a létezésre, és láncait fegyverként használja rabtartói ellen! Melynek lakói tűrik a saját rabszolgaságukat, ámde…Tovább olvasom…