„múlt” – novellák címszó szerint

Írta: Rozsonci János 📅 2026. 01. 24. 08:52 Misztikus ❤️ 1 👁️ 100

Amikor Arnold először belépett a régi villába, különös érzés futott végig rajta, mintha valaki figyelné a félhomályból. A levegőben por kavargott és valami nehéz, ódon illat terjengett. A házat egy távoli rokonától örökölte, akit igazából alig ismert. Szüleit korán elveszítette, árvaházban nőtt fel és csak halványan emlékezett arra a nagybácsira, aki néha meglátogatta, de mindig csak rövid időre maradt. Mindig hozott egy kis csomagot, átadta, megkérdezte, hogy van, aztán már ment is. A csomagban mindig egy könyv és egy szelet sütemény lapult. Aztán egyszer csak elmaradtak a látogatások, és mostanáig semmit sem hallott róla.
A nappaliban sorra húzogatta le a poros takarókat a régi bútorokról, és szemügyre vette őket. Utolsónak a szoba távolabbi sarkában álló valami maradt. A terítő alatt…

Írta: Papp-Erdei Barbara(Barbara Liney Woods) 📅 2026. 01. 21. 13:47 Szerelmi csalódás ❤️ 2 👁️ 17

Violában egyre nőtt a nyomás, a bűntudat és a boldogtalanság. Menyasszonyi ruha próbájának végső simításainál a tükörbe nézve hullani kezdtek keservesen a könnyei. Hajni és Vivi izgatottan összenéztek. Az édesanyjuk nagyot sóhajtott, miközben az orrnyergét kezdte masszírozni ujjaival. Vivi odament testvéréhez, és átölelte őt. Nem szólt semmit, a csend többet mondott bármilyen mondatnál vagy vigasznál.

Miután végeztek, hazafelé Viola a város hatalmas épületeit, üzleteit nézte. Gondolataiba merengett, míg a némaságot édesanyja törte meg.

– Remélem, hogy esküvőd napjára megnyugszol, Viola! A magad nyugalma érdekében felejtsd el Vendelt, ő már a múlt…

Viola könnyes szemekkel édesanyja felé nézett.

– Anya…

Az édesanyja fújtatott egyet.

– Gondolj bele, hogy idáig milyen csodás…

Írta: Vizkeleti Erzsébet 💠 📅 2026. 01. 19. 10:03 Út–történet ❤️ 2 👁️ 19

Hó hangtalanul hull az utcára, mintha valaki odafentről puha tollakat szórna a világra. Az idős asszony az ablak előtt ül, tenyerét a langyos bögrére szorítja, és tekintete a fehérségen függ. A hó mindig emlékeket hoz, finom, csillámló darabokban. A szemközti fa ágairól lehajolnak a hókupacok, mintha a természet fáradna az édes teher alatt. Az idős nő nézi az egyik ágat, amely megremeg a friss hó súlya alatt, majd a pelyhek nagy darabokká tömörülve hangtalanul aláhullnak. Ahogy lezuhannak, a gyerekkor csattanó, vidám ropogása visszhangzik szívében…

„A tanya udvarán ugyanígy remegett meg néha egy-egy faág, és ahogy lepergett róla a hó, mi, gyerekek úgy futottunk oda, mintha valami titkos jel lenne a játék kezdetéhez. Arcunkba belemart a hideg levegő, a jég szikrázva megcsillant, és már…

Írta: Kendi 📅 2026. 01. 18. 11:52 Nosztalgikus ❤️ 3 👁️ 11

A gramofon nem játszik le zenét – emlékezik helyettünk.
A tű sercenése olyan, mint egy régi mondat eleje, amelynek tudjuk a végét, mégis végighallgatjuk.
A gyertya fénye megremeg, mintha felismerne egy dallamot.
A kották nem némák: tudják, ki hallgatta őket először, és ki hallgatja most, egészen más okból.
Van dal, amelyhez nem csak egy történet tartozik, hanem egy egész ember.
Ha az a dallam megszólalna, rólam talán azt mondaná: volt idő, amikor hittem, hogy a múlt elhallgatható – aztán megtanultam, hogy inkább meghallgatni kell.

Írta: Magdus Melinda 📅 2026. 01. 16. 09:28 Élet ❤️ 3 👁️ 16

Gyorsan suhantak tova az évek. A gyerekek felnőtté cseperedtek, a tarka fejkendős asszony szeme körül pedig egyre szaporodtak a szarkalábak, mimikai ráncai is egyre mélyültek, még jobban kiemelve karakteres arcát. A fejkendő alatt haja lassan hamuszürkévé vált és a tarka fejkendőt fekete színű váltotta fel.   A mindennapok gondjai lekötötték Terézia életét, a legnagyobb szívfájdalma azonban az volt, hogy a lelkiismerete nem hagyta nyugodni. Ahogy idősödött egyre többször gondolt elsőszülöttjére. 

Már egy évtizede is volt talán annak, hogy István kétszer is próbálta felvenni vele a kapcsolatot, amit ő konokul mindkétszer elutasított. Azóta álmatlan éjszakáin valahányszor felidézte e két találkozást, mindannyiszor könny szökött a szemébe. Azon gondolkodott, hogy miért bünteti nem kívánt…

Írta: Magdus Melinda 📅 2026. 01. 15. 12:06 Élet ❤️ 3 👁️ 20

Terézia kezében megállt a fakanál, épp a fortyogó szilvalekvárt kavargatta a sparhelten. Ugyan ki kopoghat az ajtaján? Faluhelyen mindenki ismerte egymást, a kopogást nem ismerték, bejáratosak voltak egymáshoz, kopogás nélkül is. Lehúzta a nagy üstöt a tűzhely szélére, megtörölte a kezét, és ajtót nyitott. Egy sudár, barna hajú, jó vágású fiatalember nézett vele szembe.
– Jó napot kívánok! Bercsényi István vagyok, és az édesanyámat keresem. Ugye maga az? – tette fel kérdését az ajtóban álló idegen.
– Jó napot magának is! – hűlt meg a vér Teréziában. – Rossz helyen járhat, itt nem lakik az édesanyja.
– A lakosságnyilvántartó szerint ezen a címen lakik. Sok évembe telt, amíg kinyomoztam a lakhelyét. Bercsényi Teréziának hívják.

Mintha kést forgattak volna az asszony szívében, hideg…

Írta: Magdus Melinda 📅 2026. 01. 14. 19:36 Élet ❤️ 2 👁️ 17

Terézia, ezt a szép nevet adták az újszülöttnek szülei, amikor nyolcadik gyermekként meglátta a napvilágot. Különleges névvel illették, mert akkoriban csak Marik, Bözsik és Katik születtek. Cipő és rendes ruha már nem jutott neki, szülői szeretetben sem volt sokáig része. Négyévesen árvaságra jutott, nővére nevelte fel a saját gyermekei mellett. Ahhoz, hogy valamennyire meg tudjanak élni, Teréziának is dolgoznia kellett gyereklány fejjel. Tizenkét évesen szegődött el a falu mezőgépészének családjához. Otthoni mindenes munkát kellett végeznie, amibe beletartozott a veteményes kapálása, a takarítás és a konyhában való segédkezés is. Havonta egy szabad délutánt kapott, amikor meglátogathatta családját. Még örült is neki, hogy estére vissza kell érnie a munkaadójához, és éjszaka nem kell…

Írta: Tasi83 📅 2026. 01. 14. 03:57 Dráma ❤️ 1 👁️ 12

Reggel hat órakor háromszor csengett Oszkár telefonja. Felemelte a kagylót.
Hangot nem hallott. Egy perc múlva újabb három csengetés. Óvatosan próbálta azonosítani a hangot. A kétszer három csengetést harminckilenc éve, ezerkilencszázkilencvenöt november huszonegyedikén hallotta először.
Titkos kód volt ez a három jól begyakorlott csengetés. Oszkárnak gyerekként csupán csak korlátozott számú barátai lehettek, hiszen vagy kiközösítették, vagy nyíltan megalázták, és sajnos – a legtöbb esetben – jócskán meg is verték. Kevés számú barátot engedett csupán bizalmasan közel magához. Megállapodtak barátaival, hogy a kétszer három csengetés lesz hat órakor az ébresztő.
– Ki telefonált? – kérdezte barátnője.
– Nem tudom… a hangra sem ismertem rá. Aludj még. Van fél órád.
Barátai már legalább…