„szeretet” – novellák címszó szerint

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 19. 22:14 Családi dráma ❤️ 0 👁️ 23

A hajnali köd lassan ráült a mezőre, a nap még csak sejlett a fák mögött. A régi, szürke fakerítés mellett egyetlen rózsatő állt — harmat gyöngyözött a levelein, a szirmai halványrózsaszínben ragyogtak.

Barna megállt előtte. Ugyanazon az úton lépett végig, amelyen tíz éve utoljára. A vállán a kopott katonakabát, a tekintetében az a súly, amit a háború felpakol az ember lelkére. Lehajolt, óvatosan leszakította a rózsa legszebb virágát.

— Hazaviszlek az én drága feleségemnek — mondta halkan.

A ház, amely előtt megállt, nem változott sokat. Csak a vakolat kopott meg, és a kapu nyikorgott egyet. Barna megtorpant. A szíve gyorsabban vert, mint bármely csatában. Kopogott.

Léptek közeledtek, majd kinyílt az ajtó. Melissza állt ott. A haja hosszabb lett, az arcvonásai érettebbek, de a…

Írta: Elias Axel Reid 📅 2025. 11. 20. 00:15 Mikulás ❤️ 3 👁️ 46

Holnap jön a Mikulás! Jancsika izgatottan készült, hogy kifényesítse a csizmáját, ám hirtelen rádöbbent: a csizma eltűnt! Kétségbeesve kezdte keresni. Körbenézett a nappaliban, átkutatta a szobáját, de sehol sem találta. 

„Lehet, hogy kint hagytam a hóember mellett?” – gondolta. Gyorsan az udvarra szaladt. Ott állt a hatalmas hóember, amit a szomszéd gyerekkel együtt építettek. Még a délutáni hógolyócsatát is felidézte, de a csizma ott sem volt. 

Végül csalódottan visszatért a házba, és akkor... meglátta! Az ablakban állt, tisztán, ragyogóan, mintha új lenne. Édesanyja már kitisztította neki, hiszen tudta, milyen szorgalmas és ügyes fiú Jancsika. 

Mikulás estéje mindig különleges volt náluk. Jancsika minden évben egy hatalmas csomagot kapott a kedvenc csokoládéival és…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 11. 22. 01:15 Misztikus ❤️ 3 👁️ 26

A hold ragyogó fénye bevilágította a várost. A tető peremén két angyal ült: az egyik fehér szárnyakkal, a másik feketével.

A fehér szárnyú angyal gyönyörű volt. Ő volt Anase. Ruhája lágyan omlott végig a köveken, hajának aranyló színe finoman keretezte az arcát.

Mellette a fekete szárnyú angyal némán figyelte a mélységet. A fájdalom túl régóta volt a társa. Őt Eszminek hívták, de ezt a nevet kevesen merték kimondani.

– Eszmi… – törte meg a csendet Anase. – Még mindig figyeled és hallgatod a világot odalent.

– Hallgatom – válaszolta Eszmi halkan. – Bárhová fordulok, mindenkihez tartozom… és sehová sem.

Anase oldalra fordult, és óvatosan a vállához ért.
– Nem erre születtél. Nem ez vagy te. Eltévedtél.

Eszmi félrenézett.
– Dehogynem. A menny már nem az otthonom. A pokol…

Írta: Buglyó Juliánna 📅 2025. 11. 26. 18:43 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 12

A fiú alsó tagozatos volt még amikor, egyszer édesanyja elé állt.
– Anya, én nagyon szeretnék megtanulni trombitálni.
– Megértelek fiam, megpróbáljuk megoldani. Tudod mióta apa elment nagyon oda kell figyelni, hogy mire költünk.
A fiú szépen haladt a zenetanulásban, még a helyi fúvószenekarban is játszott később. Az évek gyorsan haladtak egymás után, párra talált, esküvőt rendeztek.
A vacsora után néhány lámpát váratlanul lekapcsoltak, majd a színes félhomály árnyékában megjelent a vőlegény a trombitájával.
Szívszorító, de ugyanakkor melengető hangon elkezdte fújni az „Úgy szeretném meghálálni” című dalt a vendégeknek.
Hamar csillogóvá váltak a szemek, lassan apró gyöngyök gurultak végig az arcokon. Anya és fia forró ölelésben kapcsolódtak össze, éreztetve, hogy örökké megmaradnak…

Írta: Soósné Balassa Eszter 💠 📅 2025. 11. 27. 06:33 Karácsony ❤️ 0 👁️ 18

Esteledik, de a Hold és a fehér hótakaró teljesen bevilágítja a tájat. Lassan lépdeltünk a szűk ösvényen, ami a kisvárosunkba vezetett. A fenyőt vittük haza. Már messziről láttuk a füstölgő kéményeket.

– Már látom a fényeket – szólt oda a férjem.
– Igen, én is.

Körülöttünk a gyönyörű, hólepte fák álltak. Mint a menyasszonyi fátyol, úgy terült rájuk a hó. Lassan beértünk a házakhoz. Mindenhol lámpák égtek. A városka fáján már égtek a fényfüzérek. Mi is megérkeztünk. Otthon voltunk végre. A kályha melegénél megszárítkoztunk. Leültem, kezemben egy forró teával.

– Lassan itt vannak az ünnepek – mondtam a férjemnek.
– Nekünk már minden nap egyforma – válaszolta.

Kicsit szomorú lettem, de igaza van. Mióta felnőttek a gyerekek, családjukkal ünnepelnek. Mi pedig ketten, mert a…

Írta: Soósné Balassa Eszter 💠 📅 2025. 11. 30. 15:43 Élet ❤️ 0 👁️ 11

Újra ősz van. Az avarszőnyegen alig hallani lépteim, ahogy sétálok. A két pad szinte hívogat.

– Gyere, ülj ide.

Sejtelmesen öleli körbe a parkot a köd, oly lágyan, oly finoman, ahogy kedvesét öleli magához szerelme. Egyedül vagyok a gondolataimmal. A fák bástyaként veszik körbe a padokat. Leülök. Csend van, a köd csendjét csak szívverésem töri meg, lélegzetemet sem hallani.

Gondolataim messze járnak, visszatévedtek a múltba. Akkor is ősz volt és köd, szinte átláthatatlan, mégis olyan puhán betakart. Féltem akkor, nem láttam a kiutat, szívem harcolt az eszemmel. Elengedjem őt, vagy harcoljak, hogy maradjon? Minden bizonytalan volt, csak egy volt biztos: nagyon szeretem. Nem láttam tisztán, gondolataim fátyolként terültek rám, mint most a köd, ami körülvesz. Egyszerre óvó és…

Írta: Kendi 📅 2025. 11. 30. 21:43 Karácsony ❤️ 1 👁️ 16

A havas téli estén csend borult a kis szobára. A kandalló parazsa már csak pislákolt, de az asztalon álló gyertya meleg, aranyszínű fénnyel tartotta életben a varázslatot. Mellette egy régi, kopott könyv hevert nyitva, mintha türelmetlenül várná, hogy valaki újra olvassa a titkait.

A karácsonyfa mögött halk nesz hallatszott: mintha a hópelyhek táncától a levegő is életre kelt volna. A könyv lapjai halkan zizegni kezdtek, bár senki sem ért hozzá. A gyertyafény remegve vetült rá, és a betűk egyszerre világítani kezdtek.

A történet, amely addig néma betűkből állt, lassan elindult.

A könyv meséje egy kislányról szólt, név szerint Liliről, aki nem hitt a csodákban. Az ő falujában karácsonykor mindig nagy volt a sürgés-forgás, de Lili úgy érezte, a felnőttek csak a teendők miatt…

Írta: Vizkeleti Erzsébet 💠 📅 2025. 12. 02. 18:37 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 17

„Kedves Nagymama!
     Ma újra éreztem a fahéj illatát, és rögtön te jutottál eszembe. Azóta is azt az ízt keresem, amit csak te tudtál a szilvás gombócba csempészni. Azt hiszem, sosem írtam neked igazán hosszú levelet. Mindig csak rövid üzeneteket küldtem, amiben arról volt szó, hogy mikor jövök haza, vagy, hogy elkészítettem a sütidet. Ez az első október, amikor már nem vagy itt velünk, de úgy érzem, mégis meg kell írnom ezt a levelet. Hátha valahol elolvashatod.” 
     Juli az íróasztal fölé hajolt. Az ablakon túl sárga levelek sodródtak az utcán, mintha sietnének valahová, pedig az őszben nincs sietség, csak lassú elengedés. Október volt, a nagymamája kedvenc hónapja. „Az ősz illata olyan, mint egy régi könyv lapjai”, mondogatta mindig. A lány szorgalmasan vetette papírra a sorokat…