„szeretet” – novellák címszó szerint

Írta: Kollár Kornélia 💠 📅 2025. 12. 13. 14:50 Családi dráma ❤️ 0 👁️ 23

Rengeteg kérdés maradt bennem. A legfőbb: Miért? Miért kellett meghalnia? Miért nem éreztem előre? Miért lett beteg? Miért pont velem történik ez?
És még ezer és ezer kérdés. Miért is írom le ezeket? Mire jó ez? Talán, hogy megtaláljam a választ, hogy hogyan tovább?! Mi jön ezután? További fogalmak cikáznak minden nap előttem: gyász, gyászfeldolgozás, tragédia, post mortem, élet a halál után, a halála után.
Ki is volt ő? A hős? A főhős? Írjam le az adatait? Ugyan minek? Nem ez fogja őt meghatározni. Mit mond ez el egy kívülállónak?

Bacsur Endre
2600, Vác, Berkes András utca 55.
1964.12.10, Balassagyarmat
TAJ:025 860 027
Ennyi maradt belőle. Hiába a GOOGLE, Ő a külvilágnak csupán ennyi.
ÉS nekem? Nekem ki is ő? Az Édesapám, az ember, akit nem is tudtam milyen fontos amíg el nem…

Írta: Gáll Zoltán 📅 2025. 12. 14. 17:46 Karácsony ❤️ 1 👁️ 96

Niko nyolc éves volt, és az idei tél hidegebbnek tűnt, mint bármelyik korábbi. Nemcsak a hó miatt, hanem a lelkében is. Az anyukája reggeltől estig dolgozott a kikötői raktárban, hogy legyen mit enniük, és esténként, mikor Niko már lefeküdt, még akkor is hallotta, ahogy a konyhában halkan mosogat.

Apját évek óta nem látta. A szülei elváltak, amikor még kicsi volt. Azóta karácsonykor mindig azt kívánta, bárcsak újra együtt lennének.

Most is ott ült az ablaknál, a hópelyheket figyelte, és az anyja fényképe mellett egy apró papírfecnire ezt írta:
„Karácsonyra csak azt kérem, hogy apa hazajöjjön.”

Másnap reggelre nagy hó esett. Az iskolában senki sem figyelt rá, a gyerekek bandákba verődve játszottak, Niko meg egyedül épített hóembert az udvar szélén. Mikor hazaért, a ház üres volt…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 12. 15. 00:16 Karácsony ❤️ 1 👁️ 13

A tél levegője hideg volt, mégis puha, mintha valami régi emléket hordozna magában. A hó lassan hullott, olyan óvatosan, mintha tudná, hogy most nem szabad zajt keltenie. Mintha a világ is tudná, mit jelent valakit hiányolni. Matilda a kapu előtt állt, a fehér kendőt a mellkasához húzva. Nem azért, hogy ne fázzon, hanem mert belül fázott. Az anyukája kendője volt. Nem volt rajta már az anyu illata, mégis úgy tartotta, mintha maradt volna benne valami belőle – valami meleg, valami élő, valami, ami nem ment el vele együtt.

Bent meleg volt. A kandalló halkan ropogott, narancs fényt lélegeztetve a szobába. A karácsonyfa lámpái lassan hunyorogtak. Az apa ott ült a kanapén, kissé előredőlve, összefont kézzel. Nem sírt. Csak tartotta magát – túlságosan is. Matilda tudta, hogy neki is…

Írta: Fekete Ida Virág 📅 2025. 12. 16. 01:59 Igaz történet ❤️ 1 👁️ 16

Kevin McCallister karácsonyi ajándéka számomra

December 23-án reggelre hófehér hó lepte be a tájat.
Lám-lám – nyugtáztam magamban örömmel –, mégis fehér karácsonyunk lesz!?
Legalább lesz egy kis plusz örömöm is az ünnepek alatt.

Szomorú volt pont a hangulatom, mert
unokám aznap jelentette be kamaszos
hangnemben, hogy a közös mézeskalács-sütögetése – ami szinte hagyomány volt már nálunk minden karácsonykor – az idén először elmarad, mondván: ő nem akar már ilyen dedós dolgokat!
Nem volt mit tennem, szomorúan vettem tudomásul, hogy a gyerek bizony kezd felnőni!
(Az utóbbi időben sajnos eltávolodtunk egymástól.)

Karácsony másnapjára váratlanul az unokám megbetegedett, és mivel szülei dolgozni mentek éjszakára, megkért, hogy aludjak náluk, ne legyen otthon egyedül az ünnep…

Írta: Aurora Amelia Joplin 📅 2025. 12. 16. 06:03 Karácsony ❤️ 1 👁️ 14

A tél csendesen borult a hegyek közé simuló völgyre. A fenyők ágai roskadoztak a hótól, a levegőben frissen hasított fa illata keveredett. Karácsony közeledett, és a táj lassan ünneplőbe öltözött.

A völgy szélén, egy mohával fedett pici házikóban élt három tündér. Nem voltak nagyobbak egy gyerekkéznél, mégis régóta őrizték a gyógyítás és a szeretet titkait. Líra volt közülük a legidősebb, haja ezüstösen csillogott, tekintete mindent észrevett. Csendilla ritkán beszélt, de az ujjai alatt az öltések sosem tévedtek. Aprócska Pír mosolya pedig ott maradt a levegőben, akár egy meleg gondolat.

Azon az estén elővették a varázstűt. Nem közönséges eszköz volt. Egyetlen öltése össze tudta ölteni azt, ami elszakadt – nemcsak anyagot, hanem szeretetet, biztonságot és reményt is.

A falu…

Írta: A. J. Vale 📅 2025. 12. 16. 09:34 Érzelmes ❤️ 0 👁️ 15

A felkelő nap első sugarai áttörték az égbolt sötétjét. A csillagok még pislákoló fényei erőlködve próbáltak tündökölni, de az egyre feljebb kúszó Nap kíméletlenül elbánt velük.

Három macskakölyök bandukolt a közeli erdő irányából a házat körülölelő kerítés felé.

Elsőként Pihe, egy fehér, tömött bundájú, kisebb szürke foltokkal tarkított kismacska dugta át a fejét az egyik kerítésoszlop melletti résen. Egy pillanatra összeszűkült szemmel felmérte a terepet, majd átpréselte magát a lyukon.

Őt követte testvére, Zorro, akinek koromfekete bundáján csak elvétve találni fehér foltot. Arcán mókás fekete álarcot viselt, mely kiemelte sárgán villogó szemét.

Harmadikként a falkához tartozó, hasonló korú kölyök, Dobby csusszant át a kerítésen. Színe hasonló volt Pihéjéhez, azonban az ő…

Írta: Alexander Corvinus 💠 📅 2025. 12. 16. 18:14 Fantasy ❤️ 0 👁️ 12

Sok csillag világított azon a hideg estén, és néha egy fehér felhő takarta el a Holdat, ami fényesen nézett kereken, világítva a fenyőfákat, csillogtatva a fehér, friss havat, ami még most is esett.

Egy faháznál égett a villany, vagy lámpás volt-e vajon, már nem tudhatom, csak láttam… vagy álmodtam?

Kifogy a tinta, a gyertya is lassan leég, este is van, de nem tudok aludni. Mi is történt akkor?

De szép ez a papír, ahogyan világít a gyertya és a kandalló. Tökéletes minden. Egyedül vagyok.

Csend van, este van, és vihar van. Tökéletes. Mi is történt?

Ez a tustoll mindig velem van, karmolja a papírt ez az írás. De mi is történt?

Tintába mártottam a tollam, ingujjamat feltűrtem, kortyoltam egy pohár bort, és gondolkodva írtam.

Mit is írhattam volna? – Magányos…

Írta: Vizkeleti Erzsébet 💠 📅 2025. 12. 16. 18:52 Karácsony ❤️ 0 👁️ 10

„Az igazi fény nem a szemnek, hanem a szívnek világít.”
(ismeretlen szerző)

     A tél olyan lassan ült rá a városra, mint egy vastag, hideg takaró, ami nem melegít, inkább nyomaszt. A férfi az íróasztalánál ült, ujjai a papír szélén pihentek, de nem mozdultak. Már hónapok óta nem írt. A betegség nemcsak a hangját vitte el, hanem valamit a bensőjéből is, azt a szikrát, ami mindig ott izzott benne, és szavakba formálta a világot. Most csak csend volt körülötte, és a papír vakító fehérsége. Ő pedig csak ült az íróasztalnál, nézte a papírt, és érezte, hogy a szavak, amelyek valaha könnyedén jöttek, most elhagyták. Mint a madarak, mielőtt beköszönt a tél. A toll ott feküdt a papíron, mint egy megtört szárny. A szobát csak a köhögése és az óra halk ketyegése töltötte be. Kint lassan hullt…