Hiány

Hajnalban, a padon ülve néztem a nap felkeltét, merengve.
Mintha itt volnál megint… szemem a múltba tekint, várva,
hogy az arcodat újra lássa.

Hideg a kezem… fogd meg utoljára.
Érzem, itt vagy megint mellettem – vagy csak álmodom?
Alszom… és félelmemet takarva, hiányodat eltűrve,
fájdalom közepette látok.

Fényes a napfelkelte, fényesen ragyog,
de a te fényed szívemben örökké dobog.
Álomvilág, mely fogva tart…
A szél viszi gyönyörű arcodat majd egy másik világba,
hol az életünk örökké tart.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.