OLIGARCHA-KOR CSOMÓZOTT KUDARCAI

Mintha immár egyszerű
természeti jelenséggé
vált volna a véletlenszerű
meghibásodás is;
mert hiába is lop, csal,
vagy csupán kedvére
hazárdírozik egy-egy tőzsdecápa,
üzleti oligarcha
mindennapok pokolszagú
kicsinyes sallangjai
őket is rendre
megkötözik, s nem is eresztik.

A kis átlag egymás után
próbálná még meg
rakosgatni Lego-kockaként
viharvert, szétesett,
megkeseredett életét
vályogvárrá, ami úgyis
hamarabb összedől.

Celebgrófnők,
puccos partiarcok
sem fognak kenyeret
dagasztani vályogteknők mélyén,
legfeljebb csupán
ünnepi alkalmak
egyikén bablevest
merni egy szelfi erejéig
acélszín kondérokból.

A tartósnak becézett
szánalmas Ninive-üreségek
mélyén maroknyi
mormogásokat hallat
a cserepessé lett ajkak,
mert a tudatos
Semmi partjait
komorfényű zokogások
rázzák – akár még
napjában többször is.

Őszinte, adakozó
kedvességek ritkán,
ha zarándokolnak
a kevésbé szerencsések felé,
hiszen a kiváltságosok
elébb jócskán
megvizsgálják,
miből mennyi haszon
lehet egyedül az övék.

A felszínes, méla arcok
tektonikus gyűrődéseiben
vicsorogva gyülemlenek
össze előítéletek
s sztereotípiák láncolatai;
már-már holdbélivé
aszalódott, érthetetlen
belső világban szükséges
éldegélni, hogy
a benső személyiség
fenntartható legyen, s hasson.

A lélek nehezen
birkózik már az abszolút,
véglegesre kihegyezett
csenddel, mi lénye természete,
az adott történelmi
kor csomókba összegyűlt,
tartósnak bélyegzett
kudarcát egyre
nehézkesebb elviselni,
megemészteni.

Az életek múzeumában
még mindig rozsdás
foszladozás
visszhangzik kelletlenül...

A becsapott érzelmek
fokozatosan otthonokká
menekítik önmaguk,
már amennyiben
az igazságot
a hazugsággal összetévesztik;
kettős fenségeken
nehéz áthajolni,
mert az ambivalencia
rendre körbekeríti
szemlélőit.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.