MÁSVILÁGI GONDOLATOK

Ha már föld alatt, vagy olcsósága folytán
pöttöm urnában lakoznék,
de csak egyszerűen,
mint egy könnyedén feledhető porszem,
vagy jelentéktelen, könnyen feláldozható sakkfigura,
és nem tudnám, mily okból felejtettek szándékosan el azok,
kiket egykoron barátokként emlegetett amnéziára
hajlamos emlékezetem,
s olyan könnyű, légáteresztő lennék,
akár a mi misztikus pára,
vagy suttogni vágyó, őszies köd, és lehet,
hogy magamban még százszor legalább elmotyognám:
Kik voltak árulók? Kik szentek? Kik gazok?

Ki volt az, ki még nem kevert le
sohanapján egy meggondolatlan, égető pofont?!
Amúgy is tizennyolcéves koromig masszívan
– ha kellett, ha nem –, bepisiltem.
S még elő is fordult, hogy szánalmasan pelenkáztak.
– Ha már halott volnék, de csak úgy,
mint ismeretlen aggastyán-hontalan,
kivert állat, kinek már a kerek erdő sem adhat
óvó-védő menedéket,
szólítanám a hitves-Kedvest, ki kopasz fejemet
simogatná, s csókjai mézével becézgetne
a hirtelen visszatetsző magányból.

Akár egy magára maradt, fénye-vesztett,
öregedő csillag eltűnnék emberek kívánságára ítéltetett,
bárgyú tekintete elől – eltűnnék zuhanva önmagamba.
Vajon úgy láthatnék-e a fenyegető
Alvilág ismeretlen birodalmában,
amint feleségem egymaga neveli kislányunkat,
míg pici fiúnk keseregve, sírdogálva szólítaná apját?
Nagy s letisztult gondolatokkal terhesült az igazságtalan Élet:
megelőlegezett jövőbe látó Theirésziász
ha volnék, s akkor megláthatnám
az Igazakat, Jókat, Hűségeseket.
– Lehettem volna teljesebb értékű Ember,
vagy csupán szőrös, nyers Enkidu-ivadék?!

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.