A KOR FALÁRA

Tasi83

A fölösleges bocsánatkérő
mondatok akár
a megígért szólamok könnyedén
átfolynak haragvó,
lyukas agyakon,
mint a Léthe-víz.

Hisz már a szenteltvíz is
dehidratált turmixnak hat.
A sebek még így is
szaporodásnak indultak
öntudatlan, mint bőrbe beleégetett,
tüzes rabnyomok.
Befejezetlen Szaturnusz-tetoválást
rejt az emlék
és szomorkás könnycsepp.

Kontroll nélkül robbanóvá
lesz bánat s örömujjongás;
tárgyilagosan elidegenedik…
– A szénné égett drága percek
– félő –, többé nem tartogatnak
szinte semmit.

Nyomtalanul nyomuk vész.
Bomlandó ikrás fényben
az árnyak is egyre bátrabbnak tűnnek.
– Magányos Y-generációk
sodródnak korra-nemre tekintet nélkül,
mert már ők sem hihetik,
hogy a varázshatalmú szavakat
bizony tetteknek illik követnie.

Átmeneti hazánkban
egyre inkább a totális,
parolázó diktatúra szaga
terjeng: ólmos, lucskos,
vesztegetés-iszamós.
Mint a süppedős, lábukat,
agymosott érveiket
is elnyelő mocsárvidék,
ahol csupán visszabutítható
gaznyomok, s
dudva-pitvarok cseperednek.

Sápadt, kivénhedt
fáraó-maszkokat visel
a függetlennek bélyegzett láncra
vert Szabadság; érzi még,
egyre viszontagságosabb,
bizonytalanabb a töredékes Lét.

Sokszorosított, élhetetlen
Élet vesztegel itten korba,
s gúzsba kötve várván
a megváltó Kharón-ladikot.
Szándékosan megnémult
bégető lúdmenetben egymást
dicsérik agyba-főbe fennhangon,
s míg a XXI. századi költőket sorolnak,
s prédikálnak ünnepszagú,
lestrapált konferenciákon,
a kortársak is rendre
tiltólistán lesznek,
míg szándékkal felejtődnek.

– Szárnybeteg Libertével
s még betegebb önmagukat
ajnárózók kicsinyes táborával
nem lehet független,
önmagának felelős művészetet teremteni.
Felfüggesztve lett immár
a kritikai gondolkodás!