Kószál a csend

Kószál a csend az erdőben,
néha felemel egy tollpihét,
nézegeti, aztán lágyan elejti.
A hó roppanása sem riasztja,
az összesodródó vadakat.

Szürkület van,
néma, ködös homály.
A tél hangulata fogollyá tesz,
lélekszorongató borongásban,
a nagy fák is kelletlenül hajlonganak,
dobálva ágaikról a vastag hótakarót.

Zord az idő,
kis fagyott testek bújnak,
össze némi langyos leheletért,
egymást dörzsölve próbálnak melegedni,
remélve az életet is túlélni.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.