Életem erdejében

Életem erdejében gondterhelten
tévelygek kipécézett utamon.
Tömény az aljnövényzet,
a fák lombjai összeérnek.
Sűrűségtől sötétben teszem a dolgom,
megannyiszor didergek, gyakorta félek.
Vágyom a világító, enyhítő fényt,
mely segít a veszélyből felemelkednem.
Ami szeretettel átölel, melegíti szívem.
Talán, talán most megérkezett,
a fák hegyén a napkorongja jelent meg.
Reményt áraszt, bízom benne, nekem is kedvez.

Hozzászólások

Még nincs hozzászólás.