Tél végi rege

Regélnék regéket kedves családomról,
ám messze élnek ők szerény hajlékomtól,
hiányzik az élet most az otthonomból,
már csak régi emlék csatazaja tombol.

Várom már a tavaszt, akkor lesz itt élet,
vidám madárrajtól kékül majd az ég fenn,
víg csiripelésük hallatszik a légben,
friss orgonaillat száll a messzeségben.

Lágy szellő libben el az ablakom előtt,
tavasz sóhajára sok virágom felnőtt,
indulok a kertbe hagyva benti dolgom,
ahol vár rám fehér, mesés gyöngyvirágom.

Arrébb lépve tulipánom megpillantom,
magnóliánk virágait megcsodálom,
jácintjaim illatát már alig várom,
majd aranyesőre téved pillantásom.

Ha mindez nem elég ibolyázni megyek,
a domboldal tele, egy csokorral szedek,
felidézem gyermekkorom szép emlékét,
mikor azon versengtünk ki gyűjt több lepkét.

Révedezem a múltba, de jó volt akkor,
mennyire vágytam rá költő legyek egykor,
mit nagyon kívántam lám csak megadatott,
hisz ma kedvtelésből pengetem a lantot.

Hozzászólások (2 darab)