Offline

Mihály Edit

Lapít csendben,
a zsebemben,
egy másik világ.

Memória, gondolkodás,
teljesen odébb állt.

Fénylő kijelző,
halk rezgés,
távoli hangból
lesz közelség.

Egy érintés és nyílik a tér,
képek, szavak, régi emlék ég.

De néha olyan jó,
ha csendben marad…
és nem hív senki –

csak én és én,
vagyunk csak úgy,
a virágos rét közepén.

Ott, ahol megáll az idő,
ahol a napsugár
gombok nélkül is derül.

Nem kell neki kivilágítás,
de néha jól jön egy kis
felvilágosítás.

Ott, ahol a fű valóban zöld,
ott, ahol a virágillat simogat,
ott, ahol apró élőlények hada,
lesi –
vajon ez ki a csuda,
aki a múlt századból itt ragadt,
s a földön fekve nézi
az égen a bárányokat…

Majd cseng egy hang
a csend mögött,
megunt dallamból hang szökött,
szavak szállnak láthatatlan,
vezeték nélkül, hangtalan.

Képernyőn át mosoly ragyog,
hirtelen azt sem tudom, hol vagyok.

Bár letehetném végleg én,
hogy újra rám találjon
a csend és a fény.